4p

Nem néhány képviselő, hanem több száz fős tömeg foglalta el a közszolgálati televízió épületét Belgrádban. Tárgyilagos tudósításokat követelnek.

Több száz tiltakozó egyetemi hallgató állta el a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épületét hétfő este, és a blokád kedden is folytatódott, mert a tüntetők szerint az RTS nem tárgyilagosan tudósít a hónapok óta tartó kormányellenes tiltakozásokról.

A televízió épületének lezárását Aleksandar Vucic hétfő esti vendégszereplése váltotta ki, amikor a szerb köztársasági elnök a tiltakozókat bírálta, és közölte, ha a szombatra, Belgrádba tervezett nagy tiltakozáson erőszakos cselekményekre kerül sor, akkor a biztonsági szervek is közbe fognak lépni. Mint monda, a kormányfő beadta a lemondását, azt a parlamentnek még el kell fogadnia, ezt követően új kormány alakul, azt viszont államfőként nem fogja megengedni, hogy átmeneti kormány álljon fel, és az ellenzéknek hatalom kerüljön a kezébe. Véleménye szerint ez Szerbia

„halálához vezetne”.

A tiltakozások novemberben kezdődtek Szerbiában, azt követően, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején leszakadt, tizenöt ember halálát okozva. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt az ügyben, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.

Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek. A követelések között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során, továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat, és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan nyilvánosságra hozzák a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, Aleksandar Vucic köztársasági elnök közbenjárására szabadon engedték a korábban elfogott diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.

A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük rokonszenvező építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért, ezért folytatják a tiltakozást.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. A miniszterelnök lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia, majd új miniszterelnököt kell választani, ennek hiányában a jogszabályok szerint előrehozott választásokat kell tartani.

A tiltakozók március 15-re tiltakozást jelentettek be Belgrádba.

(Magyarországon hasonló akciót ellenzéki képviselők szerveztek, akik 2018-ban addig nem akarták elhagyni a közmédia székházát, amíg közleményüket be nem olvassák az adásban. A képviselőket végül erőszakkal távolították el az épületből.)

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
Nemzetközi Már 1430 áldozata van a venezuelai földrengéseknek, egy városnyi ember pedig eltűnt
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 09:54
Az ENSZ becslése szerint a szerdai földrengések hétmillió embert érintettek. A rengéseket Brazíliában és Kolumbiában is lehetett érezni. 
Nemzetközi Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 16:49
A szervezet szerint az maga a megadás.
Nemzetközi Bollywood és Nollywood megfosztja trónjától Hollywoodot?
Elek Lenke | 2026. június 27. 14:58
Az amerikai álomgyár csillaga leáldozóban lenne? Több szakember szerint már régóta az indiai Bollywood a filmművészet legnagyobb piaca. Igaz, Nollywood is szorosan a nyomában lohol. Mi a titka Indiának és Nigériának?
Nemzetközi Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 14:30
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
Nemzetközi Megúszta az amerikai gazdaság, nem érkezett újabb pofon
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 11:13
Nem jött további leminősítés.
Nemzetközi Trump példás büntetést kért egykori tanácsadójára
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 10:40
Ostobának és labilisnek nevezte.
Nemzetközi Kényes területen tűnt fel egy tucat kínai és orosz repülő
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 10:04
A dél-koreai légteret nem sértették meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG