1p

Törökország egy korábbi vezető diplomatája kapta a tisztséget.

Feridun Sinirlioglu volt török külügyminisztert választották az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárává – jelentette be Ian Borg máltai külügyminiszter pénteken.

A döntést az EBESZ évi rendes miniszteri ülésén hozták meg Máltán, ahol jóváhagyták a korábban beterjesztett személyzeti csomagot. Borg kiemelte, hogy a megállapodáshoz „hosszú tárgyalásokra és csendes diplomáciára” volt szükség, hiszen szeptember óta négy vezetői poszt is betöltetlen maradt a szervezetnél.

Az új kinevezések szerint Maria Telalian görög diplomata vezeti majd a Demokrácia és Emberi Jogok Hivatalát (ODIHR), Christophe Kamp holland EBESZ-nagykövet lesz a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó főbiztos, míg Jan Braathu norvég diplomata az EBESZ médiaszabadsággal foglalkozó képviselője lesz.

Sinirlioglu elmondta, tisztában van az új szerep kihívásaival, és főtitkárként a tagállamok közötti konszenzusra törekszik majd. Emellett szoros együttműködést tervez az EBESZ soros elnöki tisztét Máltától hamarosan átvevő Finnországgal és annak külügyminiszterével, Elina Valtonennel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG