2p

A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.

Marokkóban többeket őrizetbe vettek azzal a gyanúval, hogy újabb határsértésekre biztattak másokat az észak-afrikai spanyol városok, Ceuta és Melilla területére – közölte a rabati belügyminisztérium szerdán.

A tárca szerint a közösségi médiában felhívások jelentek meg egy újabb, augusztus 15-i tömeges határsértésre. Július végén 80 ezer ember jutott be jogosulatlanul Ceuta területére.

A minisztérium arról számolt be, hogy az elmúlt napokban olyan névtelen bejegyzések és üzenetek jelentek meg, amelyekben a két exklávéba történő illegális bejutásra szólítottak fel. Veszélyesnek minősítették a „gyanús és félrevezető felhívásokat”, és felszólították a lakosságot, hogy ne kövesse azokat.

Újabb embertömeg érkezhet?
Újabb embertömeg érkezhet?
Fotó: MTI/AP/Antonio Sempere

A minisztérium közlése szerint az ilyen jellegű felbujtás a marokkói jog szerint büntetendő. A hatóságok minden szükséges intézkedést megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák az illegális határátlépéseket – írták, jelezve: jogi lépéseket fognak tenni azok ellen is, akik ilyen felhívásokat terjesztenek az interneten.

A minisztérium emellett hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlás és az emberkereskedő-hálózatok elleni küzdelem az érintett országok közötti szorosabb együttműködést igényel. Felszólították Spanyolországot, hogy gyorsítsa fel a kíséret nélkül Ceutában tartózkodó marokkói kiskorúak visszaküldését családjaikhoz.

A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan. Marokkó ugyanakkor a migránsok számát körülbelül 40 ezerre becsülte; 83 ember vesztette életét. A tömegesen érkező menedékkérők ügye vitát váltott ki az Európai Unió külső határainak védelméről és Spanyolország felelősségéről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG