5p

A fő üzenete Vlagyimir Putyin elnöknek az volt, hogy a nyugati országoknak az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos meggondolatlan lépéseit Moszkva nem hagyhatja reagálás nélkül – jelentette ki pénteken újságíróknak Dmitrij Peszkov.

A Kreml szóvivője hangsúlyozta: Putyin csütörtöki televíziós bejelentésének fő üzenete az volt, hogy „a rakétákat gyártó, azokat Ukrajnába szállító, majd orosz területre irányuló csapások végrehajtásában részt vevő nyugati országok meggondolatlan döntései és cselekedetei orosz részről nem maradhatnak reagálás nélkül”.

A szóvivő rámutatott, hogy az orosz államfő hangsúlyozta: továbbra is „készen áll minden kapcsolatfelvételre” a „békés pályára” lépés és az ukrajnai konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében.

Az orosz elnöki sajtótitkár szerint Moszkva „világosan bemutatta” egy lehetséges válaszlépés körvonalait arra az esetre, ha a Nyugat figyelmen kívül hagyná aggodalmait.

Dmitrij Peszkov közelgő csapásról beszélt
Dmitrij Peszkov közelgő csapásról beszélt
Fotó: EPA/SERGEY GUNEEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL

„A jelenlegi (amerikai) kormányzattal nem volt kapcsolatfelvétel (a dnyiprói Juzsmas hadiipari üzemre mért csapás és az elnöki bejelentés előtt). Másrészt, a tegnapi nyilatkozat nagyon-nagyon kimerítő, világos, logikus volt. És ezért nincs kétségünk afelől, hogy a jelenlegi washingtoni adminisztrációnak lehetősége volt megismerkedni ezzel a nyilatkozattal, és megérteni azt” – mondta.

A szóvivő hangot adott a Kreml kívánságának, hogy Washington fontolja meg Putyinnak az Oroszország elleni nyugati fegyvercsapások következményeiről szeptemberben tett kijelentéseit.

Közölte, hogy az orosz Oresnyik hiperszonikus, nem pedig interkontinentális rakéta, így Moszkva nem volt köteles értesíteni Washingtont egy ilyen eszköz indításáról. Mivel azonban ballisztikus rakétáról van szó, az amerikai fél 30 perccel a kilövés előtt értesítést kapott az automatikus üzemmódban működő orosz Nemzeti Nukleáris Fenyegetéscsökkentő Központtól a saját hasonló központjába.

Kilátásba helyezte, hogy az orosz hadsereg kidolgozza a részleteket azzal kapcsolatban, hogy miként figyelmeztesse az ukrán civil lakosságot az Oresnyik rakétával végrehajtandó közelgő csapásról.

Az orosz védelmi minisztérium pénteki hadijelentése szerint csütörtökön az orosz fegyveres erők kombinált csapást mértek az ukrán hadiipari komplexum egyik dnyiprói létesítményére. A tárca rámutatott, hogy a csapás során első alkalommal alkalmazták sikeresen harci körülmények között az Oresnyik közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát, nukleáris fegyverzet nélküli hiperszonikus felszereltségben. A jelentés értelmében az összes harci blokk elérte célját.

Putyin csütörtök este azt mondta, hogy az Oresnyik ballisztikus rakéta 10 Mach, azaz másodpercenként 2,5-3 kilométeres sebességgel támad, ezért egyetlen jelenlegi légvédelmi vagy rakétavédelmi rendszer sem tudja kivédeni.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy, a fehéroroszországi Bresztben tartott pénteki sajtótájékoztatón az állította, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megijedt attól a választól, amelyet Oroszország adott a területének mélységére nagy hatótávolságú rakétákkal mért csapásra, és azzal kezdte vádolni „gazdáit”, hogy fegyvertelenül hagyták őt egy ilyen orosz reagálással szemben.

„Lehet, hogy ez hasznos eredmény. Én azt mondanám, hogy már az is hasznos, hogy legalább közelebb kerülünk a valósághoz, ha a saját bőrünkön érezzük” – mondta Lavrov.

Az orosz diplomácia vezetője egy fehérorosz fiatalokkal folytatott breszti találkozón úgy vélekedett, hogy a nyugati országok kezdik felismerni: Ukrajnának csak egy része marad meg, de azt is fel akarják venni a NATO-ba. A konfrontációs logika megnyilvánulásának nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint ha most nem győzik le Putyint, akkor mindenkit meg fog támadni.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Telegram-csatornáján arra hívta fel a figyelmet, hogy Zelenszkij egy minapi üzenetében leleplezte magát azzal, hogy elismerte: nem most volt az első alkalom, hogy az ukrán fegyveres erők nagy hatótávolságú fegyverrel mértek csapást orosz területre. Az általa „lejárt szavatosságúnak” nevezett ukrán elnök reagálását egy gyerekéhez hasonlította, aki azért panaszkodik az apjának, hogy első alkalommal nem kapott fenyítést a betört ablakért.

A Kreml szóvivője pénteken nem kommentálta, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Joáv Galant volt védelmi miniszter ellen. Megjegyezte, hogy az ICC lépései aligha járulnak hozzá bármihez is, beleértve a közel-keleti rendezést.

Bejelentette, hogy a Kreml a Gazprombank ellen bevezetett amerikai szankciókat az Európába irányuló orosz gázszállítások megakadályozására tett kísérletnek tekinti, és ellenlépéseket foganatosít. Azt hangoztatta, hogy egy olyan országot, mint Oroszország, szankciókkal nem lehet teljesen leblokkolni, és hogy Moszkva meg fogja találni a módját annak, hogy megoldhatók legyenek a gázért való uniós fizetések.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG