2p

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.

A kiskorúak szexuális célú kereskedelmével, erőszakkal és egyéb visszaélésekkel vádolt Jeffrey Epstein büntetőügyének több százezer oldalnyi irata vált elérhetővé, bizonyos kitakart részek mellett.

Az iratokhoz mellékelt fotókon többször feltűnik Bill Clinton korábbi elnök, részben Michael Jackson, és Diana Ross énekesek társaságában, illetve egy medencében női társaságban. Rajtuk kívül szerepelnek a fotókon Kevin Spacey színész, a hercegi címétől időközben megfosztott András, a brit királyi család tagja és további közéleti személyiségek.

Donald Trump jelenlegi elnök Jeffrey Epsteinnel közös fényképen jelenik meg.

Todd Blanche igazságügyi miniszter jelezte, hogy az iratok nyilvánosságra hozatalát megelőző részletes vizsgálat során a sorozatos szexuális bűnügy 1200 károsultját azonosították.

 Tovább gyűrűzik az Epstein-botrány
Tovább gyűrűzik az Epstein-botrány
Fotó: Youtube

Az amerikai képviselőház november 18-án fogadta el szinte teljesen egyhangúlag a titkosítatlan iratok nyilvánosságáról szóló törvényt, az Epstein Akták Átláthatósága Törvényt (Epstein Files Transparency Act), amelyet a következő napon Donald Trump elnök aláírásával emelt törvényerőre.

A jogszabály 30 napot adott Pam Bondi igazságügyi miniszternek, hogy intézkedjen az iratok nyilvánosságáról. A képviselőház demokrata tagjai már december elején nyilvánossá tettek több, a birtokukban lévő fényképet Jeffrey Epstein hírhedtté vált ingatlanáról, ahol a nyomozás szerint szexuális célból kiskorúakat vitt el.

Az iratok nyilvánossá tételét követően több kongresszusi képviselő fejezett ki elégedetlenséget amiatt, hogy a nevek egy részét kitakarták a jelentésekből. A republikánus Thomas Massie kifogására az igazságügyi minisztérium azt közölte, hogy minden politikai szempontból releváns név olvasható.

Alexandria Ocasio Cortez demokrata képviselő Pam Bondi igazságügyi miniszter lemondását követelte az akták nyilvánossá tételének körülményei és módja miatt.

Jeffrey Epstein 2019-ben a börtönben vesztette életét, miközben a bírósági tárgyalásra várt, a vizsgálatok szerint öngyilkos lett.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG