3p

Az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte Magyarországot, amiért véleménye szerint az embercsempészés bűncselekményével kapcsolatos szabadságvesztés-büntetéseket érintő kormányrendelet nem felel meg a vonatkozó uniós szabályoknak – közölte a brüsszeli testület szerdán.

A közlemény szerint az Európai Bizottság azért idézte az Európai Unió Bírósága elé Magyarországot, mert figyelmen kívül hagyva a vonatkozó uniós irányelv szerinti kötelezettségeit nem szabott ki „hatásos, arányos és visszatartó erejű” szankciókat az EU-ba való jogellenes beutazáshoz, illetve az EU területén való jogellenes átutazáshoz vagy tartózkodáshoz történő embercsempészés bűncselekménye esetére. 

Továbbá azért, mert – mint írták – Magyarország elmulasztotta az e bűncselekményekre vonatkozó büntetőjogi szankciókat meghatározó vonatkozó tanácsi kerethatározatból eredő kötelezettségeit.

Emlékeztetnek: Magyarország 2023 áprilisában fogadott el kormányrendeletet, mely az embercsempészés bűncselekményével kapcsolatos szabadságvesztés-büntetések „reintegrációs őrizetté” történő általános átminősítéséről rendelkezik. Ennek következtében az embercsempészés bűncselekménye miatt elítélteket szabadon bocsátják a börtönből, még akkor is, ha a büntetésüknek csak egy kisebb részét töltötték le. Az érintetteknek 72 órán belül el kell hagyniuk Magyarország területét annak érdekében, hogy a korábbi szokásos tartózkodási helyük vagy állampolgárságuk szerinti országban töltsék le a reintegrációs őrizetet.

Az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez sérti a vonatkozó tanácsi irányelvből eredő, megfelelő szankciók kiszabására vonatkozó kötelezettségeket, amelyek súlyosító körülmények fennállása esetén is hatásos és visszatartó erejű szankciók kiszabására vonatkoznak.

A kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság 2023. július 14-én indította azzal, hogy felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben úgy ítélte meg, hogy a magyar kormányrendelet sérti a külföldi állampolgárok uniós területre történő belépésének elősegítéséről szóló uniós jogi keret szerinti kötelezettségeket.

A bizottság álláspotja szerint a magyar kormányrendelet súlyosan aláássa az embercsempészés hatékony kezelésére irányuló célkitűzést, az elősegítésről szóló uniós jogi keret visszatartó erejét és az embercsempészés elleni küzdelemre irányuló közös uniós erőfeszítéseket. 

A kormányrendelet ezenfelül nem nyújt megfelelő garanciákat a Magyarországon kívüli reintegrációs őrizet feltételei, ellenőrzése és végrehajtása tekintetében – vélekedett az uniós testület. Következésképpen – mint kifejtették – nem garantált, hogy a korábbi szokásos tartózkodási hely vagy állampolgárság szerinti országban alkalmazni fogják a büntetést.

Az uniós bizottság álláspontja szerint, mivel a magyar hatóságok eddigi erőfeszítései nem elégségesek, az Európai Unió Bírósága elé idézte Magyarországot – tájékoztattak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Lemondott Orbán Viktor jóbarátja, Alesandar Vucic
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 21:39
Lemondott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap Belgrádban, hogy az október 25-i előrehozott parlamenti választáson miniszterelnök-jelöltként indulhasson.
Nemzetközi Love helyett Oleg – szigorították az angol szavak használatát Oroszországban
Elek Lenke | 2026. szeptember 27. 16:46
Eddig nem szabtak ki bírságot, a legtöbb vállalkozó csak figyelmeztetést kapott.
Nemzetközi Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 15:16
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
Nemzetközi Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:16
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre. Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd – tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita dúlt Írországban arról, hogy bojkottálják-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG