2p

Az ukrán elnök a szombat hajnali súlyos orosz légicsapások után üzent a Nyugatnak.

Mint fogalmazott, minden egyes ilyen orosz csapás az energetikai létesítmények ellen azt bizonyítja, hogy nem lehet halogatni a légvédelmi rendszerek szállítását. Szerinte nem lehet szemet hunyni ezek felett a támadások felett, válaszolni kell rájuk, mégpedig erővel.

„Számítunk minden partnerünk reakciójára és segítségére. Minden egyes Patriot és NASAMS rakéta, valamint a többi rendszer lőszere hozzájárul a létfontosságú polgári infrastruktúra védelméhez, és ahhoz, hogy az emberek átvészeljék a téli hideget. Feltétlenül meg kell valósítanunk mindazt, amiben (Donald) Trump (amerikai) elnökkel Davosban megállapodtunk a légvédelem kapcsán” – hangsúlyozta Zelenszkij a Telegramon az MTI szerint.  

Tájékoztatása szerint Oroszország az éjjel végrehajtott masszív légicsapása során több mint 370 csapásmérő drónt és 21, különböző típusú rakétát vetett be Ukrajna ellen. A csapások Kijevet és környékét, valamint Szumi, Harkiv és Csernyihiv megyéket érték. Harkivban megrongálódott egy szülészeti kórház, egy kollégium – ahol a harcok elől elmenekült emberek laktak –, egy orvosi főiskola és több lakóépület. A fővárosban és térségében az oroszok fő célpontja az energetikai infrastruktúra volt – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán légierő jelentése szerint a légvédelem 15 orosz rakétát és 357 drónt semlegesített.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG