2p

Alapvetően optimistán nyilatkoztak a felek a hétfői találkozókról.

Az amerikai és az ukrán delegációk „valódi előrelépésről” számoltak be a béketárgyalásokon, amelyeket „szinte minden szempontból” „kifejezetten pozitívnak” neveztek. Az amerikai fél szerint a két oldal közötti vitás kérdések mintegy 90 százalékában már sikerült megállapodásra jutni – áll a Guardian beszámolójában.

A vasárnap és hétfőn összesen nyolc órán át zajló egyeztetéseken több európai szereplő is részt vett, köztük Friedrich Merz német kancellár, valamint Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság nemzetbiztonsági tanácsadói. A megbeszélések egyik központi eleme az Ukrajna számára nyújtandó, az NATO ötös cikkelyéhez hasonló biztonsági garanciák kérdése volt, miután Kijev elállt attól a korábbi követelésétől, hogy a szövetség teljes jogú tagjává váljon.

Amerikai tárgyalók szerint Oroszország nem zárkózna el attól sem, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz. A források szerint Donald Trump amerikai elnök „elégedett” a tárgyalásokon elért előrehaladással.

A területi kérdések megmaradtak

Zelenszkij nyilatkozatában hangsúlyozta: Ukrajna számára kulcsfontosságú, hogy érdekei érvényesüljenek, de hozzátette, úgy érzi, a partnerek meghallják Ukrajnát, készek segíteni, valamint hajlandók közelebb hozni a háború valódi befejezését.

Ugyanakkor többször is egyértelművé tette, hogy bármilyen békemegállapodás csak akkor működhet, ha a biztonsági garanciák ténylegesen alkalmazhatók. Kijevnek világos képre van szüksége arról, pontosan mik ezek a garanciák, és hogyan ellenőrzik majd a betartásukat, mielőtt bármilyen döntést hozna a frontvonalakról vagy a területi kérdésekről.

Zelenszkij arra is kitért, hogy a területi kérdések Ukrajna számára „fájdalmasak”, és a felek továbbra is távol állnak egymástól: az érintett kérdésekben jelenleg is „eltérő álláspontok” vannak a területátadásról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG