2p

Jemen fővárosában csapott le az izraeli légierő. 

Izrael légicsapásokat mért Jemen hivatalos fővárosára – közölte elsőként a helyi Al Masirah televízió a Telegram üzenetküldő alkalmazásban. A Szanaa elleni támadás híréről később több nemzetközi médium is beszámolt. A támadásokról szóló hírt a jemeni egészségügyi minisztérium szóvivője és egy húszi katonai szóvivő is megerősítette az Al Jazeera beszámolója szerint. Izrael egyelőre nem kommentálta az eseményeket – foglalta össze az eseményeket a 24.hu.

A jemeni olajvállalat közölte, hogy izraeli repülőgépek egy, a fővárostól délnyugatra található orvosi állomást vették célba.

Szanaai lakosok a támadás hírét szintén megerősítették A támadás egy olyan helyszínt ért, amely két hegy között helyezkedik el, a rejtekhelyet parancsnoksági és irányító központként használnak. A kár mértékéről egyelőre nem tudni.

Egy húszi katona áll egy gépfegyverrel felszerelt járművön Szanaában, Jemenben, még 2024. januárjában
Egy húszi katona áll egy gépfegyverrel felszerelt járművön Szanaában, Jemenben, még 2024. januárjában
Fotó: MTI/EPA

A hírügynökség szerint az izraeli hadsereg rádiója szerint a támadás célpontjai között a húszi főhadiszállás és katonai táborok voltak.

Keddi hír, hogy Izrael a vele szövetséges Katar fővárosában, Dohában hajtott végre légitámadásokat. Az izraeli média szerint a támadások Halil al-Hajját, a Hamász gázai vezetőjét és főtárgyalóját célozták, de csak a fiát és az ő asszisztensét sikerült megölni. A támadásban a Hamász szerint legalább hatan vesztették életüket. Katar késő este megerősítette, hogy legalább egy katari biztonsági tisztviselő meghalt a támadásban, a belügyminisztériuma szerint a katari biztonsági erők több tagja megsebesült.

A dohai támadásról szem Katar, sem Donald Trump nem kapott előzetes tájékoztatást Izrael államtól. a hírek szerint az amerikai elnök tanácsadói emiatt mérgesek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG