4p

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

  • Orosz drón maradványaira bukkantak a román hatóságok Románia területén, a Tulcea megyei Periprava település térségében – közölte hétfőn a román védelmi minisztérium. A drónmaradványokat az ukrán határ közelében találták, abban a térségben, ahol vasárnap becsapódási zónát azonosítottak, miután előző éjjel az orosz hadsereg Duna menti ukrán célpontokat támadott. A román hadsereg, a Román Hírszerző Szolgálat és a belügyminisztérium szakértői már vasárnap elkezdték a településen kívüli, lakatlan terület átvizsgálását dróndarabok után kutatva. A megtalált drónmaradványokat szakvéleményezés céljából elszállították. A minisztérium szerint egy másik lehetséges becsapódási zónát is azonosítottak Caraorman település térségében, azt is átvizsgálják. Marcel Ciolacu kormányfő szerint Románia valós időben reagált, és F16-os repülőgépekkel figyelemmel követte a helyzetet, mely nem kívánta meg a román fél beavatkozását. Ciolacu provokációnak nevezte az incidenst, hozzátéve, hogy az orosz hadsereg ily módon teszteli az Ukrajnát környező országok reakcióképességét. A román védelmi tárca vasárnap jelentette be, hogy orosz drónt észleltek vasárnapra virradóra Románia légterében.
    Az ukrán légvédelem drónra vadászik
    Az ukrán légvédelem drónra vadászik
    Fotó: Ukrán védelmi minisztérium/Oksana Chorna
  • Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter az X portálon - amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett - meggyőződését fejezte ki, hogy orosz drónok a tagországok tétlensége miatt kezdtek hullani a NATO területére. "Semminek sem szabad Ukrajnára, Lettországra vagy bárhová a NATO területén esnie, de ez egy új valóság, amelyhez a tétlenségünk vezetett" - jelentette ki. Hozzátette: Litvánia természetesen támogatni fogja, ha szövetségesei "erőteljes választ" adnak erre. A múlt hét végén Lettország is közölte, hogy egy lezuhant orosz katonai drónra bukkantak az ország keleti részén.
  • A kelet-ukrajnai Harkiv megye ügyészi hivatala szerint hétfőn az orosz hadsereg dróncsapást mért a régióban lévő Kupjanszk városra, a támadásban két ember megsérült.
  • A szomszédos Szumi megye kormányzói hivatala arról tájékoztatott, hogy Oroszország napközben légicsapást mért a régió lakott területeire. Az előzetes információk szerint vannak sérültek, számukat azonban még pontosítják.
  • Az ukrán fegyveres erők sugár-, vegyi és biológiai védelmi hírszerzői tavaly február óta 4035 olyan esetet rögzítettek, amikor orosz csapatok veszélyes vegyi anyagokkal töltött különleges lőszereket vetettek be Ukrajnában, idén augusztusban pedig 447 ilyen eset volt - hozta nyilvánosságra az ukrán hadsereg támogató erőinek parancsnoksága hétfőn a Facebookon. A parancsnokság részletezte, hogy számos esetben vetettek be ukrán csapatok ellen tömegoszlatásra kifejlesztett K-51 és RG-VO vegyi gránátot, amelyet tilos háborús fegyverként használni. Emellett a feljegyzett esetek többségében azonosítatlan veszélyes vegyi anyagokat tartalmazó lőszereket vetettek be az oroszok ukrán állítások szerint.
  • A Kreml csak a médiából értesült Olaf Scholz német kancellár "béketervéről", de nem utasít el eleve semmilyen rendezési lehetőséget - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak válaszolva. "Nem utasítunk el előre semmilyen tervet, de meg kell értenünk, hogy miről is van szó" - mondta a szóvivő. Ugyanakkor hangot adott álláspontjának, miszerint nincsenek meg a valódi előfeltételei az ukrajnai konfliktus békés úton történő rendezésének. A szóvivőt arra reagáltatták, hogy a német kormányfő előző nap a ZDF német közszolgálati televíziónak adott interjújában azt mondta, Berlin továbbra is határozottan támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni harcában, de egyúttal hozzátette: a következő békekonferenciába Oroszországot is be kellene vonni. Scholz szerint ebben egyetértés van közte és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között.
  • Az Európai Unió egymillió tankönyvvel támogatja az ukrán diákokat az új tanévben, az első adag hétfőn érkezik az ukrán hatóságokhoz - jelentette be az Európai Bizottság. Az újonnan nyomott könyvekkel immár másfélmillióra nő a háború kezdete óta Ukrajnának adományozott tankönyvek száma. Az ukrán nyelven íródott, informatikai és művészeti tankönyveket tartalmazó csomag összeállításában és leszállításában több uniós ország - Hollandia, Németország és Lengyelország - vett részt. A kezdeményezéssel összhangban az EU támogatja az uniós iskolákban tanuló ukrán menekültgyerekek integrációját is. A 2022 februárjában kitört háború kezdete óta Ukrajna-szerte mintegy 3790 iskola rongálódott vagy semmisült meg az uniós közlemény szerint.

    (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Netanjahu erős kijelentést tett – a következő állomás Nagy-Izrael?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 13:31
Az izraeli miniszterelnök a saját szerepéről is beszélt.
Nemzetközi Virtuális csúcs lesz szerdán Trump, Zelenszkij és számos európai vezető részvételével
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 11:32
Erre két nappal a nagy érdeklődéssel várt, alaszkai Putyin-Trump csúcs előtt kerül sor.
Nemzetközi Nemzetbiztonsági vihar az amerikai chipek körül
Káncz Csaba | 2025. augusztus 13. 10:11
Az Nvidia H20-es chipje kínai exporttilalmának feloldásáról szóló döntés vihart kavart az amerikai katonai és hírszerző körökben. Peking viszont felszólította a helyi vállalatokat, hogy kerüljék H20-as processzorok használatát. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi A Szuverenitásvédelmi Hivatal is szerepel az Egyesült Államok emberi jogi jelentésében
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:27
Jelentősen lecsupaszított formában jelent meg az Egyesült Államok új emberi jogi jelentése: a korábbi évekhez képest egész szakaszokat távolítottak el belőle – írja a Telex a BBC nyomán.
Nemzetközi Nagyon kiakadt Kína a cseh államfőre, mert meglátogatta a dalai lámát
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:16
Kína megszakított minden kapcsolatot a cseh köztársasági elnökkel, miután Petr Pavel július 27-én magánlátogatást tett a dalai lámánál Indiában – közölte kedden a kínai külügyminisztérium szóvivője Pekingben, akinek szavait a CTK hírügynökség idézte.
Nemzetközi Putyin egyeztetett Kim Dzsong Unnal a katonai segítségnyújtásról
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 08:16
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt Kim Dzsong Unnal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőjével – közölte kedd este a Kreml sajtószolgálata.
Nemzetközi Alaszkai csúcs: már egyeztetnek a külügyminiszterek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 06:50
Már javában zajlanak az előkészületek, a két külügyminiszter erről tárgyalt. 
Nemzetközi Az amerikai cégek készpénzállománya nyolc éve a legalacsonyabb szintre esett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 19:45
Az amerikai vállalatok készpénzállománya 2021 óta a felére zsugorodott, mivel a magas kamatok a rövid távú készpénzeszközökből a magasabb hozamú állampapírok felé terelték a tőkét – derül ki a Clearwater Analytics kedden közzétett adataiból.
Nemzetközi Miért éppen Alaszka? Ezért lesz a távoli északon a Putyin-Trump csúcs
Wéber Balázs | 2025. augusztus 12. 18:31
Az óriási érdeklődéssel várt orosz-amerikai csúcs helyszínválasztása elsőre meglepő, de valójában logikus, kompromisszumos döntésről van szó. Miért épp a legészakibb amerikai tagállamban ül le egymással Trump és Putyin, és miről állapodhatnak meg? Ezt nézzük meg az e heti Nagyítóban.
Nemzetközi A masszív tiltakozás ellenére a francia elnök kihirdette az új mezőgazdasági törvényt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 18:10
Az intézkedés hatályon kívül helyezését követelő petíciót több mint kétmillióan írták alá.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG