2p

Ukrajnai beruházásaik növelésére és az ország újjáépítésében való részvételre szólította fel a német vállalatokat Olaf Scholz német kancellár a német-ukrán gazdasági fórumon Berlinben.

„Ha most és a következő években Ukrajnában fektetnek be, akkor egy jövőbeli EU-tagországba fektetnek be” – fogalmazott a kancellár.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök még szorosabb együttműködést sürgetett, például a digitális technológiák, a mezőgazdaság, a védelem és az energia területén.

A kancellár és az ukrán miniszterelnök egyaránt a német vállalatok támogatását kérte a háború ellenére is növekvő német-ukrán kereskedelmi forgalom előtt álló kihívások leküzdésére.

A német-ukrán kereskedelem egyébként az idén rekordszintet ért el, több mint tizenkétmilliárd eurós volumennel – mondta Peter Adrian, a DIHK elnöke. A német vállalatoknak lehetőségük van arra, hogy szaktudásukkal és befektetési erejükkel hozzájáruljanak különösen Ukrajna újjáépítéséhez, legyen szó akár az energiaszektorról, az épületek korszerűsítéséről vagy a technológiai fejlesztésekről.

Ukrajnába küldi a német cégeket Olaf Scholz
Ukrajnába küldi a német cégeket Olaf Scholz

Körülbelül kétezer német vállalat tevékenykedik Ukrajnában. „Sokan közülük további beruházásokat terveznek. Segítenének az ország újjáépítésében” – mondta Scholz.

„A háború után olyan növekedési ütemeket és fejlődési lehetőségeket fogunk látni Ukrajnában, amelyeket eddig csak az elmúlt két évtizedben az EU-hoz csatlakozott közép- és kelet-európai országokban láttunk” – mondta Scholz. A német gazdaság jelentős szerepet játszott ezekben a sikertörténetekben, és maga is profitált belőlük. „Szeretnék valami hasonlót látni Ukrajnában is”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
Nemzetközi Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 11:17
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. Magyar Péter szerint „bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges”.
Nemzetközi Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére 
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:51
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel, tíz kilométerre Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől – jelentette be Nicusor Dan román államfő.
Nemzetközi Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:01
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant – közölték diplomáciai források New Yorkban.
Nemzetközi Brutális csapást mért Oroszország egy fegyverkiállításra – Zelenszkij a rendezőket is hibáztatja
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:21
Nem lett volna szabad megtartani a kijevi régióban azt a védelmi ipari rendezvényt, amelyen egy ballisztikus rakétával mért orosz csapásban pénteken tízen életüket vesztették és mintegy százan megsebesültek – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videóüzenetében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG