2p

Az ukrán külügyi szóvivő is üzent az Orbán-kormánynak.

Elszabadult a magyar kormány Ukrajnát és Zelenszkij elnököt démonizáló kommunikációja. A magyar kormány hallgat, amikor elvi cselekvésre van szükség, és alaptalan vádaskodásokat fogalmaz meg, amikor a közös nevező keresésére van szükség,

- jelentette ki az X-en Heorhij Tihij, az ukrán külügyminisztérium szóvivője, szemlézte a 24.hu

Volodimir Zelenszkij kedden a Válasz Online-nak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy Orbán Viktor politikája ukránellenes és Európa-ellenes, illetve, hogy a magyar miniszterelnök a belpolitikájában az ukrán elnököt akarja felhasználni a kampányoláshoz.  A magyar kormány tagjai felháborodtak Zelenszkij kijelentésein, és azt állították, hogy az ukrán államfő „tönkre akarja tenni Magyarországot”.

Tihij posztjában ezekre a megjegyzésekre reagált, és többek között azt írta, hogy miközben Ukrajna teljes és feltétel nélküli tűzszünetet javasol:

Nem látjuk, hogy Magyarország követelné Oroszországtól, hogy fogadja el a tűzszünetet. A hivatalos Budapest hallgat erről. Vagy inkább továbbra is abszurd módon azzal vádolja Ukrajnát, hogy nem hajlandó békét kötni.

A külügyi szóvivő szerint nem meglepő, hogy „ az ukrán fél egyszerű odafordulása a magyar médiához ilyen ideges, eszkaláló és egyszerűen igazságtalan vádakat vált ki a magyar kormányból”, mindezekkel együtt továbbra is úgy látja, hogy törekedni kell a két ország közötti jó kapcsolatra, mert az Ukrajna és Magyarország számára is kulcsfontosságú.

Címkék: Nemzetközi Ukrajna

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG