2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Hírszerzési információk alapján adott ki figyelmeztetést a kijevi amerikai nagykövetség, miközben – mint beszámoltunk róla – a magyar miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot. Véletlen egybeesés?

Szerdán a kijevi amerikai nagykövetség azt közölte, hogy „konkrét információt” kapott egy lehetséges, jelentős orosz légicsapásról, amelyet november 20-án hajtanának végre.

„Az óvatosságot szem előtt tartva a nagykövetség zárva lesz, a nagykövetség alkalmazottait pedig arra utasítottuk, hogy keressenek menedéket”

– olvasható a közleményben.

A figyelmeztetés néhány nappal a november 17-én végrehajtott nagyszabású, az egész háború kitörése óta az egyik legnagyobb orosz légicsapás után érkezett, amelyben 210 drón, robotrepülőgép és rakéta érte el az ukrán légteret, köztük Munkács térségét is.

Az újabb orosz légicsapás válaszlépés lehet arra, hogy tegnap Ukrajna először hajtott végre nagy hatótávolságú amerikai fegyverekkel támadást a nemzetközileg elismert orosz határokon belüli célpontra, Brjanszk térségében.

Eközben –

Nagy baj van? Orbán Viktor rendkívüli lépésre szánta el magát

A miniszterelnök ma reggel összehívta a Védelmi Tanácsot.

" target="_blank">mint arról beszámoltunk – Orbán Viktor szerda reggel a következőt posztolta:

„A háború a legveszélyesebb szakaszába lépett, ezért ma reggel összehívtam a Védelmi Tanács ülését.”

Kérdés persze, hogy ennek van-e köze egy tervezett orosz eszkalációs lépéshez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 16:26
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Nemzetközi Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 15:26
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
Nemzetközi Így kampányolt Trump Orbán Viktor mellett
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 11:43
Megint videóban üzent.
Nemzetközi Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
Litván Dániel | 2026. március 21. 11:11
Mégsem sérthetetlenek a levegő urainak kikiáltott csodagépek? Egyre kockázatosabb lehet Irán bombázása az izraeli-amerikai gépeknek.
Nemzetközi Orbán Viktor is lépéseket jelentett be a csehországi támadás miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:27
Erről döntöttek éjszaka.
Nemzetközi Izrael tovább támad, ezeket a célpontokat érték csapások
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 09:43
Iránt és Libanont is támadták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG