4p

Az ukrán pénzintézet válaszában több érdekesség is akad. 

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a NAV közleményt adott ki az ukrán pénzszállítók lefoglalásával kapcsolatban, amelyhez egy videót is csatoltak, amelyen a hatóság állítása szerint az látszik, amint az elfogott ukrán pénzszállítókat felügyelő egykori ukrán titkosszolgálati vezérőrnagy – egy benzinkút WC-jében a lehajtott pelenkázónál valamit ír, illetve pecsétel. A hivatal szerint az ukránok felvették videóra, amint épp a szállított pénzhez kapcsolódó dokumentumokat hamisítják – a NAV ugyanis azt állítja, hogy a bankjegyek korábban nem voltak forgalomban –, és arról beszélgetnek, hogy ne fentről vegyék, mert „így látszik a korrupciós pénz”.

Az Index szúrta ki, hogy az Oscsadbank reagált a NAV közleményére, az ukrán pénzintézet szerint a NAV által bizonyítékként közzétett videót meghamisították, mesterségesen hozzáadott kifejezésekkel manipulálták.

„Ma, 2026. április 8-án a Magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményt adott ki az Oscsadbank pénzeszközeinek és értékeinek jogellenes visszatartása ügyében indított »nyomozás« aktuális állásáról, amiket március elején jogellenesen foglaltak le Magyarországon” – hívta fel a figyelmet a bank szerdai közleményében.

Mint írták, közleményében a NAV is megerősíti, hogy az Oscsadbank által szállított bankjegyek újak, nemrég nyomtatták őket, és nem voltak forgalomban. Ez teljes mértékben összhangban van az Oscsadbank jogszerű tevékenységével, amely készpénz valuta Ukrajnába történő szállítását végzi a Raiffeisen Bankkal (Ausztria) kötött nemzetközi megállapodás alapján. A videófelvétel kapcsán az Oscsadbank úgy fogalmaz, „közel egy hónappal az őrizetbe vétel után a nyomozó hatóság nem adott választ a dolgozók vagyona – különösen az egyik pénzszállító mobiltelefonja – visszatartásának jogalapjára, valamint az azon található információkhoz való hozzáférésre vonatkozó számos megkeresésre”.

Hozzátették, ilyen körülmények között a bank úgy véli, hogy a mobiltelefon lefoglalása, további visszatartása és a tartalmához való hozzáférés jogellenes. Ennek megfelelően az erről az eszközről származó videó közzététele is törvénytelen. Az Oscsadbank hivatalosan kijelenti, hogy a közzétett videót meghamisították. A videó tartalmazza a pénzszállító csoport tagjainak beszélgetését. A magyar közönség számára történő közzétételhez magyar feliratokat helyeztek rá, amelyekhez hozzáadták a hangfelvételen nem szereplő »korrupciós pénz« kifejezést is. A bank közleményében kijelentette:

a NAV következtetései – amelyek a videót az Oscsadbank pénzeszközeinek jogellenes visszatartásával kapcsolatos ügyhöz kötik – éppen ezen a mesterségesen hozzáadott kifejezésen alapulnak

Az Oscsadbank állítása szerint az igazság a videóval kapcsolatban az, hogy:

„A videó archív, egy évvel ezelőtt, 2025. március 10-én rögzítették Bécs közelében.

A dokumentumcsomag útközbeni kinyomtatásának szükségessége megszokott gyakorlat, mivel a csapat már azelőtt távozik, hogy a partnerünk előkészítené az összeget.

Minden pénzszállító jármű fel van szerelve mobil irodával, amely laptopot és nyomtatót is tartalmaz a dokumentumok nyomtatásához. A jármű Starlink-rendszerrel és inverterrel van felszerelve a mobil iroda számára.

Éppen ezen az úton, 2025. március 10-én, már menet közben meghibásodott az inverter, ezért a csoport kénytelen volt egy parkolóban az elektromos hálózathoz csatlakozni a dokumentumok kinyomtatásához.

A rakomány átvételéhez szükséges kinyomtatott dokumentumcsomag tartalmazta a CMR-t, a csomaglistát, a számlát és a jegyet. A csoportvezető aláírását pecséttel hitelesítették a dokumentumokon.

A fenti folyamatok mindegyike megfelelően dokumentált és bekerült a feladó (Európai Unió) vámhatóságainak és Ukrajna vámhatóságainak rendszerébe. A videóban látható dokumentumok eredeti példányai rendelkezésre állnak, és tartalmazzák a magyar és az ukrán vámhatóságok megfelelő bélyegzőit.

A parkoló kiválasztása az elektromos hálózathoz való hozzáféréshez annak köszönhető, hogy a pénzszállító csoport rövid, háromnapos útvonalakon nem használ szállodákat, mivel a járművek mobil alvóhelyekkel vannak felszerelve.”

Végül a cikk szerint a közleményben kiemelték, hogy a NAV által „Így látszik a... korrupciós pénz”-ként fordított eredetileg elhangzó szöveg „Видно, видно хорошо, что вы делаете”, vagyis „Jól látszik, jól látszik, hogy mit csinálsz”.

Címkék: Nemzetközi Ukrajna

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Épp a futball-világbajnoki döntőt követő napon hunyt el a Liverpool korábbi aranylabdás játékosa
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:29
Hetvenöt éves korában elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool korábbi kétszeres aranylabdás futballistája – adta hírül hétfőn a családra hivatkozva a Sky Sports.
Nemzetközi Ritka, egypetéjű négyes ikrek születtek Ausztráliában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:17
Egy ausztrál nő ritka, természetes úton fogant négyes ikreknek adott életet egy olyan terhesség után, amelyet a Brisbane-i Királyi Női Kórház „rendkívül magas kockázatúnak” nevezett.
Nemzetközi Víztölcsér okozott károkat a magyarok kedvenc nyaralóhelyén
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:44
A vasárnap hajnalban lecsapó víztölcsér jelentős károkat okozott a horvátországi Losinj szigetén, a viharban ketten megsérültek. Krk egyik kempingjében hétfőn villámcsapás ért egy nőt – jelentette a horvát sajtó.
Nemzetközi Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:22
Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen hétfőn.
Nemzetközi Megvan az Egyesült Királyság új miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:19
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Nemzetközi Lemondott hivataláról a brit miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:59
III. Károly király elfogadta a brit miniszterelnök lemondását.
Nemzetközi Az utcán vezették le a dühüket az argentinok
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:32
Zavargások törtek ki Buenos Airesben, miután Argentína elveszítette a vb-döntőt.
Nemzetközi Drónesőt kapott Moszkva hétfő hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:16
Ez volt Ukrajna válasza a Kijev elleni csapásra.
Nemzetközi Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:21
Teherhajót ért orosz támadás.
Nemzetközi Olyan történt J. D. Vance-szel, ami 156 éve egyetlen amerikai alelnökkel sem
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:49
Már négyszeres apuka Trump jobbkeze.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG