3p

Kedden rendkívüli plenáris ülés keretében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédet mondott az Európai Parlament képviselőinek az Ukrajna elleni orosz invázió ezredik napja alkalmából. Az elnök az ukrán parlamentben is beszélt.

Az ukrán elnök beszédében köszönetet mondott az EU-nak a folyamatos támogatásért, és kijelentette, hogy Ukrajnának, egész Európának és partnereiknek Amerikában és szerte a világon sikerült nemcsak „megakadályozni, hogy Putyin elfoglalja Ukrajnát”, hanem sikerült megvédeni minden európai nemzet szabadságát is. „Putyin továbbra is kisebb, mint Európa egységes ereje. Arra kérem Önöket, hogy ezt ne felejtsék el, és ne felejtsék el, hogy Európa mennyi mindenre képes” — mondta az elnök az Európai Parlament jelentése szerint.

„Oroszországot minden bizonnyal az igazságos béke felé tudjuk terelni. A béke az, amire a legjobban vágyunk,” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.

Az Európai Parlament előtt az ukrán lobogót is felhúzták
Az Európai Parlament előtt az ukrán lobogót is felhúzták
Fotó: Klasszis Média/Csabai Károly

Miközben megköszönte partnereinek az ukrán béketerv támogatását, amely egy Ukrajna által vezetett kezdeményezés a háború igazságos lezárására, Zelenszkij elnök hangsúlyozta: Oroszország háborújára határozott szankciókkal kell válaszolni, különösen a nyersolajat és kőolajtermékeket szállító „árnyékflottával” szemben.

„Putyin addig gyilkolhat, amíg ezek a tartályhajók működnek” – mondta.

„Nagyon jól tudják, hogy Putyin nem értékeli az embereket és a szabályokat, csak a pénzt és a hatalmat. Ezeket a dolgokat kell elvennünk tőle a béke helyreállítása érdekében” — érvelt.

Zelenszkij elnök azzal zárta beszédét, hogy: „A viharban senki sem élvezheti a nyugodt vizet. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy tisztességesen és igazságosan vessünk véget ennek a háborúnak. 1000 nap háború hatalmas kihívás. A következő évet a béke évévé kell tennünk.”

Volodimir Zelenszkij az egység mellett érvel
Volodimir Zelenszkij az egység mellett érvel
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Választások csak a béke után

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy a világon senki sem követeli Ukrajnától, hogy hadiállapot idején tartsanak választásokat — jelentette az Ukrainska Pravda.

Az ukrán parlamentben kedden tartott beszéde során Zelenszkij megjegyezte, hogy Ukrajna alkotmánya és törvényei nem teszik lehetővé a választásokat háború idején.

„Ukrajnának először igazságos békére van szüksége, és csak azután tarthatunk tisztességes választásokat” — érvelt zelenszkij.

„Ukrajnán belül azonban úgy tűnik, egyesek annyira vágynak erre, hogy inkább a belső konfliktusokra koncentrálnak, mintsem az állam védelmére. Azt akarják, hogy politikai viták bontakozzanak ki  a lövészárkokban, mintha azok tévéstúdiók lennének. Ez káros Ukrajnára” — állapította meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG