2p

Az ukrán elnök erős kijelentését az amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után mondta el a svájci Davosban.

Az ukrán elnök felszólalásában elsősorban Európát bírálta, erőfelmutatásra, közös fellépésre kérve az országokat, de Orbán Viktorra is kitért: a magyar miniszterelnökre utalva arról beszélt, hogy egyes vezetők kis Moszkvává akarják tenni saját városaikat – számol be róla a 444.

„Minden Viktor, aki európai pénzből él, és közben megpróbálja kiárusítani az európai érdekeket, megérdemel egy fejbe kólintást, és ha jól érzi magát Moszkvában, az nem azt jelenti, hogy hagynunk kellene, hogy az európai fővárosok kis Moszkvákká váljanak” – mondta.

Zelenszkij, aki nem jelezte, hogy csütörtökön területi kérdésekről is tárgyalt volna az amerikai elnökkel, a hét elején azt nyilatkozta, hogy csak akkor utazik Davosba, ha megállapodásokat tud aláírni Trumppal az amerikai biztonsági garanciákról és Ukrajna háború utáni újjáépítésének finanszírozásáról – teszi hozzá a Reuters.

Az ukrán elnök azt is hozzá tette, hogy még a héten háromoldalú, amerikai–ukrán–orosz tárgyalások lesznek az Arab Emirátusokban. Ez lesz a 2022. februári orosz invázió kezdete óta az első hivatalos hármas találkozó, amikor az oroszok és az ukránok közvetlenül is tárgyalnak a békefeltételekről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG