2p

Az új amerikai kormány döntése a szövetségi ügynökségek programjainak átmeneti felfüggesztéséről növeli a HIV-fertőzöttek megbetegedésének esélyét - jelentette ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének főigazgatója szerdán.

Az X-en közzétett üzenetében Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz felhívta a figyelmet arra, hogy a programok segítségével több mint 30 millió HIV-fertőzött jutott életmentő kezelésekhez világszerte, és felhívta a figyelmet arra, hogy a felfüggesztés időtartamának elhúzódása „az új fertőzések és a halálesetek növekedéséhez vezethet (...), és a világot visszavethetné a nyolcvanas-kilencvenes évekbe, amikor világszerte évente több millióan haltak meg HIV-fertőzésben, köztük sokan az Egyesült Államokban”.

A főigazgató ezért azt kérte Donald Trump elnök kormányzatától, hogy adjon hozzá kivételeket a rendelkezéshez annak érdekében, hogy a rászorulók továbbra is megkaphassák az életmentő kezeléseket. A WHO közleménye szerint 2023 végén csaknem 40 millió HIV-fertőzöttről lehetett tudni. A szervezet kiemelte, hogy az Egyesült Államok által 20 éve indított, az AIDS leküzdését szolgáló elnöki program, a PEPFAR mind ez idáig élen járt a kór elleni küzdelemben, a több mint 50 országban működő program támogatásának átmeneti felfüggesztése pedig „emberek millióinak életére lehet hatással”. Elindítása óta a PEPFAR több mint 26 millió életet mentett meg, jelenleg pedig több mint 20 millió HIV-fertőzött kezelését biztosítja, köztük 566 ezer 15 év alatti gyermekét.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi WHO

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG