Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Harkivba utazott, néhány nappal azután, hogy Oroszország új frontot nyitott a háborúban azzal, hogy sikeresen behatolt a régió északi részén. Az ukrán államfő katonai vezetőkkel tárgyalt, ezután üzent – írja a Guardian.
Mint mondta,
Harkiv általában véve továbbra is ellenőrzés alatt áll, az ukrán katonák jelentős veszteségeket okoznak a megszállóknak. A helyzet azonban továbbra is nehéz, ezért tovább erősítik az egységeket.
Elmondta, hogy a megbeszélésen, amelyen részt vett Olekszandr Szirszkij főparancsnok is, részletesen megvitatták a harci helyzet kilátásait, az elkövetkező napok és hetek fenyegetéseit, valamint az ukránok lehetőségeit az orosz támadási tervek ellensúlyozására.
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




