2p

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök először jár hivatalos úton Írországban, és közös sajtótájékoztatót tartott ír kollégájával. 

Volodimir Zelenszkij először vesz részt hivatalos látogatáson Írországban, ahol Michael Martin miniszterelnökkel tárgyalt. A tárgyalások utáni sajtótájékoztatón mikor a béketárgyalások legfrissebb fejleményeiről kérdezték, Zelenszkij azt mondta: 

„Ukrajna „megvárja az amerikai-orosz tárgyalások eredményeit”, és ennek megfelelően fog reagálni, esetleges további találkozókkal. De látni akarom ezeknek a tárgyalásoknak a tényleges eredményeit".

Azt is mondta, nem hajlandó nyilvánosan megvitatni az ügy minden részletét, de hozzátette: „sok mindent láttunk a médiában”.

Véleménye szerint a legérzékenyebb kérdések Ukrajna területeivel, a befagyasztott orosz vagyon felhasználásával, valamint az Ukrajna számára nyújtott biztonsági garanciákkal kapcsolatosak az Egyesült Államok, Európa és más országok részéről.

Zelenszkij épp Írországban tartózkodik
Zelenszkij épp Írországban tartózkodik
Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Aaron Schwartz

„Szerintem ez a három téma a legérzékenyebb és a legfontosabb. És azt hiszem, hogy csapataink továbbra is ezen fognak dolgozni” – tette hozzá. 

Zelenszkij továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnáról semmit sem szabad eldönteni Ukrajna nélkül„, miközben elismeri, hogy „nincsenek egyszerű megoldások” a háború befejezésére.

Azt mondja, hogy a béketárgyalások „nem kísérletek” Ukrajna számára, hanem olyasmik, amelyek meghatározzák az ország és a nemzet jövőjét, és nem szabad kikerülni azt a tényt, hogy Oroszország volt az agresszor.

„Úgy kell leállítanunk a háborút, hogy egy éven belül Oroszország ne térjen vissza harmadszorra ” – jelentette ki.

Michael Martin ír miniszterelnök elítélte Vlagyimir Putyint, és azt mondta, hogy „előnyre törekszik a tárgyalóasztalnál azáltal, hogy fokozza Oroszország könyörtelen támadásait a frontvonalon és az ukránok, az ukrán városok és az infrastruktúra ellen”.

„Soha nem szabad hagyni, hogy sikerrel járjon” – hangsúlyozta. 

(The Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG