5p

Hőerőművet támadtak az oroszok.

Az ukrán kormány határozatot fogadott el, amelynek értelmében 70 ezer hrivnya (654 ezer forint) pótlékot kapnak azok a katonák, akik legalább 30 napig részt vettek harci műveletben a háborús fronton, illetve ellenséges vagy ideiglenesen megszállt területen - jelentette be pénteken Denisz Smihal miniszterelnök. A kabinet módosította a katonáknak és rendőröknek, valamint családtagjaiknak hadiállapot idején nyújtott egyes kifizetésekről szóló korábbi határozatát. Azzal egészítette ki, hogy azok, akik a felsorolt területeken harci - védekező vagy támadó - tevékenységet folytatnak, minden harminc nap után kapjanak 70 ezer hrivnya egyszeri díjazást. 

Minden harcoló ukrán katona plusz pénzt kap
Minden harcoló ukrán katona plusz pénzt kap
Fotó: UNN

  • Olekszij Honcsarenko ellenzéki parlamenti képviselő előző nap nyilvánosságra hozta a Telegramon, hogy a katonák alapesetben jelenleg havi 20-25 ezer hrivnya (187-234 ezer forint) havi illetményt kapnak, azok pedig, akik harci cselekményekben vesznek részt, százezer hrivnyát (934 ezer forint).
  • A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a kormány további 3,88 milliárd hrivnyát (36,25 milliárd forint) különít el védelmi vonalak további kiépítésére elsősorban Harkiv és Szumi megyékben, továbbá a donyecki, a mikolajivi és a herszoni régiók is kapnak erre a célra forrásokat. Az év eleje óta a kormány már csaknem 30 milliárd hrivnyát (280 milliárd forint) különített el erődítmények építésére és fejlesztésére.
  • Illja Jevlas, az ukrán légierő szóvivője egy pénteki tévéműsorban elmondta, hogy Oroszország csütörtökön a Kijev környékén lévő tripilljai hőerőmű ellen tavalyi fejlesztésű H-69-es rakétát vetett be, ami a H-59-es továbbfejlesztett változata. Ezt a hőerőmű közelében talált roncsok elemzésével derítették ki a szakértők. Hangsúlyozta, hogy az ilyen típusú rakéták ellen hatásos védelmet a Patriot légvédelmi rendszerek jelentenének, amelyekből újabbak, valamint hozzájuk való rakéták szállítását már régóta sürgeti szövetségeseinél Ukrajna.
  • Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az ukrán hadsereg a harci érintkezési vonal mentén az elmúlt hét folyamán mintegy 6700 katonát veszített. Közülük a legtöbben, a tárca szerint mintegy háromezren az Avgyijivka körzetében vívott összecsapásokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan. A héten a tájékoztatás szerint 21 ukrán katona adta meg magát. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett öt, különböző (SAMP/T, Sz-300-as és SZ-125-ös) légvédelmi rendszerekhez tartozó indítóállást, 17 harckocsit, 46 páncélozott harcjárművet (közülük 24-et Avgyijivka körzetében tettek üzemképtelenné), 3 amerikai gyártmányú M109-es Paladin és 14 M777-es vontatott tarackot, HIMARS és Uragan sorozatvetők 25 rakétáját, 12 francia HAMMER és amerikai JDAM irányított légibombát, továbbá 1712 drónt.
  • A hadifoglyokkal való bánásmódért felelős koordinációs központ a Telegramon arról számolt be, hogy újabb 99 elesett ukrán katona holttestét szállították haza. Kijev arról nem tájékoztatott, hogy mit adtak cserébe Oroszországnak.
  • A déli Herszon megye kormányzói hivatala közölte, hogy pénteken a régióban az orosz erők drónnal robbanóanyagot dobtak egy családi házra, aminek következtében egy helybeli férfi megsebesült.
  • Az ukrán vezérkar pénteki jelentése szerint az orosz hadsereg az elmúlt napban 54 rakéta- és 126 légicsapást hajtott végre, valamint 95 alkalommal nyitott tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és lakott területekre. A fronton 78 katonai összecsapás történt. A vezérkar összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette a 452 ezret. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek között kilenc orosz harckocsit, 34 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 57 drónt.
  • Hollandia további egymilliárd euró katonai támogatást nyújt Ukrajnának idén, és 3 milliárd eurót különített el ugyanerre a célra 2025-re vonatkozóan - közölte pénteken Mark Rutte ügyvezető holland miniszterelnök.Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetése után Rutte bejelentette, hogy további 400 millió eurót is felszabadítanak Ukrajna gazdaságának támogatására és infrastruktúrájának újjáépítésére - jelentette az Ukrinform ukrán hírügynökség.

  • Márciusban Románia 2070 tartózkodási engedélyt adott ki az ukrajnai háború elől menekülő, ideiglenes védelemben részesülő külföldiek számára, az ilyen jogcímen kiállított dokumentumok száma 2022. március 18. óta elérte az 158 112-t - tudatta a román bevándorlási hivatal. Az ukrajnai konfliktus kezdete óta 4464 ukrán állampolgár kért menedékjogot Romániában. Ők a nemzeti jogszabályok által előírt valamennyi jogot élvezik. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának kimutatása szerint 2024. február 12-én 78 743 ukrán menekült tartózkodott Romániában.
  • Az Ökumenikus Segélyszervezet már több ezer menekültnek segített Budapesten a másfél éve működő Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjában - mondta a szervezet elnök-igazgatója a közmédiának, miután fogadta Kárpátalja kormányzóját pénteken. A háború több mint két évvel ezelőtti kirobbanása óta több mint ötszázezer embernek segítettek Ukrajnában és Magyarországon - közölte, hozzátéve, hogy a szervezet szinte minden ukrán megyében jelen van, több helyszínen nyitott irodát, és ők "viszik az ukrajnai támogatások fő vonalát".

(Ukrinform/MTI)
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
Nemzetközi Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:09
Franciaországot is érheti olyan, robbanóanyaggal felszerelt drónokkal végrehajtott támadás, amilyenre augusztusban a lipcsei repülőtéren volt példa – erről Emmanuel Macron beszélt csütörtök esti televíziós interjújában, amelyről az MTI számolt be. A francia elnök szerint közben egy újabb, mintegy 300 ezer fős orosz mozgósítás is reális forgatókönyv lehet.
Nemzetközi Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 05:46
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. De miért vettek le két orosz oligarchát az uniós szankciós listáról, és mi jöhet ezután?
Nemzetközi NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:55
A NATO kidolgozta „az összes lehetséges válaszlépést” az Oroszország részéről érkező kibertámadások és más, úgynevezett hibrid fenyegetések kezelésére, és szükség esetén alkalmazni is fogja azokat, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is erős maradhasson – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön azon a New York-i megemlékezésen, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából tartottak az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetéhez kapcsolódva.
Nemzetközi Ukrajnáról, 1956-ról és bizalmi válságról beszélt Baka András az ENSZ-közgyűlésen
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:35
Azt a szabadságot, amelyet a magyarok 1956-ban maguknak követeltek, ma az ukránok számára is meg kell védenünk – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
Nemzetközi Elfogták azt az ukrán állampolgárt, aki egy lengyel templomban késelt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:03
Késes támadás történt a kelet-lengyelországi Jaroslaw városban működő női bencés kolostor templomában, egy pap meghalt, további négy ember megsebesült. Az ukrán állampolgárságú elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette – közölte csütörtökön az Interia.pl hírportál rendőrségi közlésre hivatkozva.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta: erre készül most Trump az orosz-ukrán háborúban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:35
Donald Trump adminisztrációja most három lépéssel próbálja deeszkalálni az ukrajnai háborút.
Nemzetközi Újabb feltételeket teljesített Ukrajna, megnyílt az út hárommilliárd euró előtt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:22
Az Európai Unió Tanácsa közel hárommilliárd euró kifizetését hagyta jóvá csütörtökön Ukrajna számára. Ez az Ukrajna Alap nyolcadik kifizetése lesz, amelyből közel 800 millió euró első alkalommal származik majd az ukrán támogatási hitelből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG