Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva, teljes egészében elutasította a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Cetelem Bank Zrt. keresetét kedden.
Első fokon még részben nyertek
Az első fokú bíróság szeptember 3-án kihirdetett nem jogerős ítéletében részben helyt adott a pénzintézet keresetének, mivel megállapítása szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei (ászf).
A jogerős ítélet szerint már buktak
A másodfokú, jogerős határozat rövid indoklásában a bíró elmondta: a törvényi feltételeknek együttesen kellett maradéktalanul érvényesülniük az ászf feltételek tisztességességének megállapításához. A pénzügyi intézmény ászf-ei nem felelnek meg elsődlegesen az átláthatóság követelményének, egyes elemeinél nem tudni, hogy miért, mikor, milyen mértékben kerülhet sor az egyoldalú szerződésmódosításra, ezért a bíróság teljes egészében elutasította a bank keresetét.