2p
Az érintett pénzintézeteknek ma estig kell nyilatkozniuk arról, korábban alkalmazott szerződési feltételeik közül hány volt tisztességes és hány tisztességtelen.

450 feltételt találtak tisztességtelennek a 3000-ből

A jegybanknak készített jelentésben 206 pénzintézet 450 saját szerződési feltételt minősített tisztességtelennek, az általuk alkalmazott mintegy 3000-ből, miközben 2300-at tartottak tisztességesnek, a többit nem minősítették - írta a Magyar Nemzet.

A lap szerdai számában emlékeztet arra: az első adósmentő törvény szerint az érintett szereplőknek augusztus végéig kellett részletes jelentést készíteniük a Magyar Nemzeti Bank számára arról, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó korábbi szerződéseik mely kikötései tekinthetők tisztességtelennek.

A jegybank közlése alapján a 206 jelentés azt mutatja, hogy ennyi pénzintézet nyújtott egyoldalú drágításra lehetőséget adó devizaalapú vagy forinthitelt.

5500 milliárdnyi hitelben nem látnak kivetnivalót a bankok, 1000 milliárdnál lehetett zűr

A bankoknak a hajdani megállapodások kikötései közül összességében nagyjából háromezer általános szerződési feltétel tisztességtelen vagy tisztességes voltáról kellett számot adniuk az első adósmentő törvény előírása alapján.

Az MNB tájékoztatása alapján 114 milliárd forintnyi hitelt érintően a pénzintézetek nem foglaltak állást a szerződési feltételekről, 5500 milliárd forintnyi hitel esetében minősítették tisztességesnek az általános feltételeket, és 1000 milliárdnyi tartozásnál állapították meg azt, hogy egyik-másik kikötés tisztességtelen volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG