1p
Az érintett devizahitelesek harmada, több mint 150 ezer ember élt március végéig az árfolyamgát lehetőségével - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke Pécsen.

Szász Károly sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya a jogosult devizakölcsön-volumen 40 százaléka, 1250 milliárd forint volt; az árfolyamgátat választók véglegesen mentesültek 9,2 milliárd forint hitelkamat megfizetése alól. A PSZÁF elnöke hangsúlyozta, a rögzített árfolyamon való végtörlesztést is beleértve az eddigi állami-banki intézkedések összességében 320 ezer fogyasztó devizakitettségét szüntették meg vagy mérsékelték, a deviza alapú kölcsönök aránya az elmúlt három évben a jelzáloghiteleken belül 72-ről 52 százalékra csökkent.

Jelezte, az "óriási előrelépést" jelentő eredményhez hozzájárultak a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) által működtetett pénzügyi tanácsadó irodák is, amelyeket 11 megyeszékhelyen több mint 7 ezer ügyfél, közülük 4400 személyesen keresett meg az elmúlt egy évben. Hozzáfűzte, a PSZÁF budapesti ügyfélszolgálata ezen felül tavaly 4600, személyesen megjelenő fogyasztót is kiszolgált.

A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyagban szerepelt, az elmúlt egy évben a fogyasztói megkeresések négyötöde a pénzpiaci szektorhoz, azon belül elsősorban a hiteltörlesztéshez kötődött, de sokan lakás- vagy kötelező gépjármű-biztosítási sérelmeikre kerestek megoldást, vagyis a pénzügyi fogyasztóvédelem hatásköre nem szűkíthető le az egyébként jelentős devizahiteles problémakörre. Szász Károly arra a kérdésre, hogy miért nem választja ennél is több devizahiteles az árfolyamgátat, azt mondta: sokan talán bonyolultnak tartják, nem értik a konstrukciót, mások nem felelnek meg a feltételeknek. Úgy vélte: sokan lesznek, akik az utolsó pillanatokra hagyják a szerződéskötést.

A felügyelet elnöke emlékeztetett rá, hogy az árfolyamgát-konstrukciót idén május 31-ig lehet választani. Hozzátette, bár a PSZÁF nem tud arról, hogy a kormány a határidő meghosszabbítását tervezné, a szervezet fontosnak tartaná, hogy az árfolyamgát korlátlan ideig megmaradjon. "Ameddig devizahiteles ügyfél létezik, számára mindig biztosítsuk azt a lehetőséget, hogy ha szükségét érezné, beléphessen a konstrukcióba". Hozzátette: erre azzal a feltétellel lenne mód, hogy a belépés továbbra is ötéves védettséget jelentene, ezután mindenkinek el kellene számolnia a bankjával, de ha igényli, még egyszer beléphetne a rendszerbe. "Ennek az lenne az üzenete, hogy a kormány és a bankrendszer is elkötelezett a kérdés tartós, hosszú távú megoldása iránt".

Hajnal Zsolt, a FOME elnöke arról beszélt, hogy a pénzügyi tanácsadó irodákban nemcsak a panaszokra keresnek megoldást, hanem segítenek az ügyfeleknek a háztartási kiadások megtervezésében, az egyes pénzügyi termékek megértésében is, megkönnyítve az eligazodást és a későbbi választást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG