4p
Akkor dönt a Kúria a Kásler kontra OTP perben. Változhat a decemberi jogegységi határozat is.

A Kúria keddre tűzte ki a devizahitel-szerződésben előírt árfolyamréssel kapcsolatos Kásler kontra OTP perben a tárgyalást, amelyen döntés is várható.

A per tárgya

Kásler Árpád és felesége 2008-as jelzálog típusú deviza kölcsönszerződésében szerepelt az a kikötés, hogy a kölcsönt, svájci frankban a folyósítás napján érvényes vételi árfolyamon állapítják meg, ugyanakkor az egyes fizetendő részletek forintösszegét az esedékesség napját megelőző napon érvényes eladási árfolyamon kell majd meghatározni. A Kásler házaspár részben azért fordult bírósághoz, mert álláspontja szerint ez a szerződési kikötés tisztességtelen, részben pedig azért támadta a szerződést, mert a kezelési költséget devizában határozták meg.

Ez történt elsőfokon

A Békés Megyei Bíróság 2011. december 8-án kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében mindkét szerződési kikötés semmisségét megállapította és mellőzte a kezelési költség devizában történő megállapítását, továbbá a szerződéstől eltérve az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél visszamenőleges hatállyal.

Ez történt másodfokon

Az ítélet ellen az OTP fellebbezett, így került az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblára, amely 2012. április 26-án részben megváltoztatta a megyei bíróság döntését, és mellőzte a kezelési költségre vonatkozó ítéleti rendelkezést, ugyanakkor helybenhagyta és jogerőre emelte azt, amely szerint vételi árfolyamon kell kiszámítani a törlesztőrészleteket. A másodfokú ítélet indoklása szerint a kezelési költség vizsgálatára a polgári bíróság jogköre nem terjed ki, mert az banki szolgáltatás ellenszolgáltatása, és a tisztességtelen kikötés körében nem vizsgálható. A vételi és eladási árfolyam alkalmazását azonban tisztességtelennek ítélte a tábla, és felhívta a figyelmet arra, hogy a bank devizaalapú kölcsön esetén nem bocsát devizát az adós rendelkezésére, és az adós nem devizában törleszt. Tisztességtelen, hogy amikor a bank folyósít, vételi árfolyamon számol, amikor pedig a törlesztés történik, eladási árfolyamon. Így eleve többet kell az adósnak törlesztenie, olyan szolgáltatásért fizet, amit nem vesz igénybe. Ezért kell egyneműsíteni a folyósítást és a törlesztést a másodfokú bíróság szerint, amely visszamenőleges hatállyal az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását írta elő törlesztéskor is.

Luxembourgban a Kásler-ügy

A tábla jogerős döntése ellen a pénzintézet a Kúriához fordult felülvizsgálati kérelemmel. Az OTP szerint a szerződéses rendelkezés tisztességtelenségét a bíróság nem vizsgálhatja, akkor, ha a szerződés világos és érthető. Továbbá a bankot megillető árfolyam-különbözet az ellenszolgáltatás része.

A Kúria 2013. január 15-én a hazai eljárást felfüggesztve az Európai Unió Bíróságához fordult és előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett. A luxembourgi székhelyű uniós bíróság ez év április 30-án kihirdetett döntésében azt mondta ki, hogy a nemzeti bíróság a szerződéses felek közötti egyensúly helyreállítása és a szerződés érvényességének fenntartása céljából helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt a nemzeti jog valamely rendelkezésével. A Kúrián folytatódó eljárásban azt kell eldönteni, hogy tisztességtelen-e az árfolyamrés, és ha igen, van-e olyan törvényi szabály, amely a tisztességtelen szerződési rendelkezés helyébe léphet.

Hova vezet ez az ügy?

Sajtóhírek szerint a Kásler-ügy eldöntése után a Kúria átfogóan is megvizsgálhatja az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés témakörét, és ebben a két kérdésben kiegészítheti a devizahitelekről tavaly decemberben meghozott jogegységi határozatát.

 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG