1p
Felgyorsul a pénzforgalom a takarékszövetkezeti szektorban júliustól, amikor a banki forintátutalásoknál elindul a napon belüli jóváírás rendszere. Míg a bankok között elektronikusan benyújtott megbízások nyomán 4 óra alatt kerül majd át a pénz egyik számláról a másikra, addig a fizetési forgalmukat a Takarékbankon keresztül lebonyolító hitelintézetek között erre jóval gyorsabban kerül sor.

A Takarékbankon keresztül közvetetten csatlakozó hitelintézetek akár plusz egy napot is igénybe vehettek volna eddig a pénzforgalom lebonyolításánál, ám a törvény adta lehetőséggel nem éltek. A Takarékbank központi bankként megoldotta, hogy a takarékok ügyfeleinek számláján az előző nap feladott fizetési megbízások másnap a fiók nyitásakor már jóváíródjanak. Így a takarékok közötti belső forgalomban, illetve a körön kívüli megbízásoknál egyaránt a bankok közötti utalásokhoz hasonló gyorsasággal került át a pénz az egyik pénzintézet számlájáról a másikra.

A Magyar Nemzeti Bank 2010-ben elfogadott szabályozásának megfelelően a hazai pénzforgalmi szolgáltatóknak 2012. július 1-től az elektronikusan benyújtott átutalásokat a mai egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül el kell juttatniuk a címzettekhez.

Júliustól viszont a takarékok közötti belső fizetési forgalom még a bankok közöttinél is gyorsabb lesz. Ekkortól indul a napon belüli átutalások rendszere, amely garantálja, hogy az elektronikusan benyújtott - és a bank által befogadott - átutalások négy órán belül a célállomásra érnek. Az új rendszerben a bankok - igazodva a központi elszámolóházi funkciót betöltő Giro Zrt.-hez - naponta ötször összesítik és küldik be a központi elszámolóházba a fizetési megbízásokat.

A 114 takarék és 3 bank külső fizetési forgalmát ellátó Takarékbanknak viszont ahhoz, hogy zökkenőmentesen igazodjon az új rendszerhez, gyakrabban kell ugyanezt megtennie. „A napon belüli átutalások rendszerének indulásával a Takarékbank legalább tízszer vezeti majd össze a beérkező fizetési megbízásokat” - mondta el Mezei László, a Takarékbank Fizetési Forgalom Szakterület igazgatója. Elmondása szerint a banki piacon ez lesz a leggyorsabb fizetési forgalom két önálló pénzintézet között. Az országos zsírón keresztül menő tételeknél viszont - éppen azért, mert a levelezőbanki partnerek pénzforgalmának lebonyolítása plusz munkával jár – a Takarékbankhoz csatlakozó pénzintézetekre az előírtnál két órával hosszabb határidő érvényes, ami nem veszélyezteti a napon belüli jóváírást.

Az integráció fizetési forgalmát lebonyolító Takarékbank a második legnagyobb banki partnere a Giro Zrt.-nek. „Országosan minden hatodik átutalás megfordul a szervereinken küldő vagy fogadó oldalon” - becsülte a kezelt megbízások számát Mezei László.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG