1p
Jövő év közepétől néhány óra alatt megérkezik majd a bankon keresztül átutalt összeg a címzetthez. A hazai pénzforgalom elmúlt 15 évének legjelentősebb fejlesztését koordináló bizottság jelentése szerint mind a központi elszámoló művet fejlesztő GIRO Zrt, mind az 54 résztvevő hitelintézet jól halad az új európai szabvány bevezetésében.

A munka 2010 júliusában indult azzal a céllal, hogy a Magyar Nemzeti Bank tavaly elfogadott szabályozásának megfelelően a hazai pénzforgalmi szolgáltatók 2012. július 1-től képesek legyenek az elektronikusan benyújtott átutalásokat a mai egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül eljuttatni a címzettekhez. Az elmúlt közel másfél évben az érintett szereplők alapvetően a rendszerek fejlesztésével foglalkoztak annak érdekében, hogy az ügyfelek hibamentes, jó minőségű szolgáltatást kapjanak. A bevezetésig hátralevő időben a rendszereket alapos tesztelésnek vetik alá. A tesztek első szakasza nemrég lezárult, és mivel az ott szerzett tapasztalatok kedvezőek, ezért a résztvevők megkezdhetik rendszereik finomhangolását.

A zökkenőmentes felkészülés érdekében létrehozott országos projektet az MNB, a Bankszövetség, a GIRO Zrt, és a Magyar SEPA Egyesület vezetőiből álló Projekt Irányító Bizottság vezeti, melynek legfontosabb feladata a felkészülés nyomon követése, és koordinálása, a felmerülő problémák gyors megoldása. A projekt keretében a banki és jegybanki szakértők számos gyakorlati lebonyolítási kérdésben hoztak döntést és olyan rendszert alakítottak ki, amely biztosítja, hogy munkanapokon a normál nyitvatartási órákban kétóránként kerüljön majd sor az átutalások központi elszámolására, vagyis egy átlagos átutalás a rendelet által előírt követelménynél akár gyorsabban is teljesülhet.

Az új európai SEPA szabványnak megfelelően bővül továbbá a tranzakciókhoz kapcsoló adattartalom is: ez a vállalati ügyfelek számára megkönnyíti a fizetések könyvelésének automatizálását és elősegíti a gyorsabb bankváltást is. Az ügyfelek és a felkészülésben résztvevők tájékoztatása érdekében a mai naptól az összes résztvevő honlapján elérhetők az új átutalási mechanizmus működésével kapcsolatos legfontosabb információk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG