3p
Egyetlen hétvége alatt elkészülhet a szanálási terv, ha egy bank veszélybe kerül, a központi bank hozza működésbe a rendszert.

Megállapodtak az Európai Parlament és a tagállamokat tömörítő tanács képviselői a bankszanálási mechanizmusról - közölte az EP sajtószolgálata. "A mechanizmus, amelyről megállapodtunk, úgy vélem, képes lesz arra, hogy ellássa a neki szánt feladatot" - idézi az EP közleménye a portugál szocialista Elisa Ferreirát, aki a parlament tárgyalódelegációját vezette.

A kompromisszum értelmében az Európai Központi Bank bankfelügyeleti testülete lesz jogosult annak kimondására, hogy egy bank olyan veszélybe került, amely miatt működésbe kell hozni az egységes szanálási mechanizmust. A döntés így az EKB hatáskörébe kerül. Ezt követően az Európai Bizottság akciótervet készít, a tagállamokat tömörítő tanácsot pedig csak a bizottság kifejezett kérésére lehet majd bevonni a döntési folyamatba. Az EP egyik fő követelése az volt, hogy egy európai jelentőségű bankszanálás nem válhat a tagállamok politikai küzdelmeinek áldozatává. A képviselők megítélése szerint a mostani kompromisszum eleget tesz ennek a feltételnek. A közlemény szerint reálissá válik a szanálási terv összeállítása egyetlen hétvége alatt, miután az amerikai pénzpiacok bezárnak, és mielőtt Kelet-Ázsiában felvirrad a hétfői piacnyitás napja.

A közlemény tanúsága szerint teljesült az EP azon kérése is, hogy a mechanizmus keretein belül létrehozandó egységes bankszanálási alap - amelyet a bankszektorra kivetett terhekből töltenek fel - hitelt vehessen fel a piacon. Az EP szerint ez főleg az első években fontos, amikor a bankszanálásra fordítható eszközök jelentős hányada még a tagállamok saját alapjaiban található, és nem az egységes alapban.

A tagállamok decemberben olyan kompromisszumot dolgoztak ki, amelynek értelmében 10 év alatt fokozatosan töltik majd fel saját szanálási alapjaikból a jelenleg 55 milliárd eurósra becsült egységes európai bankszanálási alapot. Az EP és a tanács által kidolgozott egyezség viszont ezt úgy alakítja át, hogy a tagállamok már az első két évben beteszik a teljes összeg 60 százalékát a közösbe, majd a maradékot hat év alatt folyamatosan.

A pénzügyminiszterek megállapodása értelmében az alap működését az uniós jogi kereteken kívül, kormányközi egyezményben szabályozzák. A megállapodást követően Janisz Szturnarasz görög pénzügyminiszter, a tanács görög elnökségének részéről szintén közleményt adott ki, amelyben közli: a megállapodás lehetővé teszi majd egy széles jogkörrel rendelkező szanálási testület felállítását.

A megállapodás megkötését követően lehetővé válik, hogy az Európai Parlament a választás előtti utolsó plenáris ülésén, áprilisban szavazhasson a javaslatról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG