2p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 898,62 pontos, 2,16 százalékos csökkenéssel, 40 663,48 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője úgy véli, hogy a nagy kibocsátóknak még várniuk kell a kedvező fordulatra a BÉT-en. A Mol kilátásai az orosz olajtól függenek, részvényei a bizonytalanság miatt tovább gyengülhetnek – mondta Török Lajos. Elemzők szerint előbb-utóbb az OTP-nek is döntenie kell, hogy lemond-e az oroszországi érdekeltségeiről, vagy vállalja-e a hosszabb távú kockázatot – tette hozzá. A tőzsdei hangulatra jellemző, hogy a Richter sem erősödött, hiába múlták felül az első negyedéves eredményei a várakozásokat - mondta az elemző.

Az OTP-részvények ára 325 forinttal csökkent. Fotó: depositphotos
Az OTP-részvények ára 325 forinttal csökkent. Fotó: depositphotos

A Mol árfolyama 108 forinttal, 3,75 százalékkal 2770 forintra csökkent, 6,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 325 forinttal, 3,15 százalékkal 10 000 forintra esett, forgalmuk 9,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 1,01 százalékkal 399,50 forintra erősödött, forgalma 438,2 millió forint volt.

A Richter-papírok értéke 6805 forint maradt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3985,61 ponton zárt kedden, ez 12,68 pontos, 0,32 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
Pénzügyi szektor Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:14
13,978 milliárd euróra csökkent.
Pénzügyi szektor Brutális adóterhek alatt nyög az OTP
Herman Bernadett | 2026. május 15. 11:02
A megduplázódott extraprofitadó veszteségessé tette Magyarországon az OTP-t, hiába nőttek a hitelállományok. Az új kormányban és a jövőben azonban bízik a hitelintézet, amely csoportszinten 177 milliárd forintos nyereséggel zárta az első negyedévet.  
Pénzügyi szektor Itt az OTP bejelentése: bíróságra mennek a bankok a kamatstop miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 19:31
Ismét több pénzintézet nyújtott be panaszt.
Pénzügyi szektor Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:46
Az elsődleges forgalmazók 58,3 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot.
Pénzügyi szektor Új korszak jön a bankszámláknál
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:16
Itt a Gránit Bank lépése.
Pénzügyi szektor Régi-új elnök a Pénztárszövetségnél
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 12:58
A szervezet közgyűlésén derült ki, hogy újrázhat az eddigi elnök.
Pénzügyi szektor Lezárult az MNB belső vizsgálata, feljelentést tettek
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 15:34
A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették.
Pénzügyi szektor Nem fékeznek a lakáshitelesek – tovább nőtt a CSOK Plusz aránya
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 12:19
A idei első negyedévben 10,4 százalékról 13,2 százalékra nőtt a CSOK Plusz aránya a lakáshitelekben – közölte a Duna House. Alig van olyan új lakáshitel, ahol ne használnák ezt a lehetőséget a hitelfelvevők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG