4p
A lazább feltételeknek köszönhetően decemberben újra nőtt az árfolyamgátba belépők száma. Az NGM minden érintettnek ezt javasolja, hiszen ha lesz ennél kedvezőbb megoldási lehetőség, azt azok is igénybe vehetik majd, akik már beléptek az árfolyamrögzítésbe.

Az NGM továbbra is az árfolyamgátat javasolja

A szerdán nyilvánosságra hozott főtanácsnoki indítvány egyfajta tervezet, amelynek alapján a Bíróság a későbbiekben hozhat döntést. Tehát még nem döntés és nem is köti a Bíróságot. Az Európai Bíróság majdani ítélete elsődlegesen a Kúria számára szolgál iránymutatásul, amely alapján a Kúria a még nyitott kérdésekben is dönthet - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). 

Az NGM a Kúria döntéséig minden érintettnek azt javasolja, hogy ha tud, lépjen be az árfolyamgátba, mert az védelmet jelent. Ha lesz ennél kedvezőbb megoldási lehetőség, azt azok is igénybe vehetik majd, akik már beléptek az árfolyamrögzítésbe.

Decemberben megugrott az új szerződések száma

A hitelintézetek tavaly decemberben 1343 darab, 2012. április 1. és 2013. december 31. között pedig összesen 167 432 darab árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Mi az árfolyamgát?Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni.

A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

Az új árfolyamgát szerződések decemberi száma meghaladja a 2013. augusztus és november közötti időszak átlagos havi szerződéskötésének számát - hívja fel a figyelmet a jegybank. A korábban publikált adatok szerint augusztusban 720, szeptemberben 857, októberben 209, novemberben pedig 316 darab új szerződést kötöttek, az októberi darabszám a legalacsonyabb volt az árfolyamgát II. konstrukció hatályba lépése óta. Júliusban még 2693 volt az új szerződések száma.

Lazább feltételek

A decemberi növekedésben szerepet játszhat, hogy a parlament november 5-én a konstrukció belépési feltételeinek könnyítéséről döntött, így a rögzített árfolyammal a korábbi 90 nap helyett a 180 napos késedelemben levők, a 20 millió forintnál nagyobb devizahitelt felvevők, illetve fizetéskönnyítő program hatálya alatt állók is élhetnek. 

161 ezer felett a gyűjtőszámlák száma

Az MNB adatai szerint az árfolyamgát I. szerződési feltételekkel 2012. március végéig összesen 5712 darab szerződést kötöttek, az árfolyamgát I. és II. szerződések száma december végén együttesen 173 144 darab volt. A megnyitott, aktív gyűjtőszámlák száma december végén elérte a 161 926 darabot, ebből 157 796 darab a hitelintézeteknél, 4130 darab pedig pénzügyi vállalkozásoknál volt. 

A gyűjtőszámlák száma azért kevesebb, mint a megkötött szerződéseké, mert az előbbieket a szerződéskötések után, egy későbbi időpontban nyitják meg. A megkötött szerződések közül csak azok lépnek életbe, amelyek esetében a hiteladós legkésőbb a gyűjtőszámlahitel első folyósításáig megfelel a törvényi feltételeknek. A gyűjtőszámlahitel-számlák darabszámát és állományát az időközben lejáró, kifutó hitelek is csökkentik. 

A hitelintézeteknél 488 ezer darab lakossági deviza jelzáloghitel szerződés volt 2013 végén, a megnyitott gyűjtőszámlák aránya ezekhez képest 32 százalék volt. 

Mit jelent ez forintban?

December végén a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsön állomány 1324,515 milliárd forintra rúgott, ebből 1277,544 milliárd forint a hitelintézeteknél, 46,972 milliárd forint a pénzügyi vállalkozásoknál volt. A hitelintézeteknél ez az összes lakossági deviza jelzáloghitel állomány 37 százaléka. 

A gyűjtőszámlahitelek állománya decemberben 1 milliárd forinttal nőtt, így év végére elérte a 13,623 milliárd forintot. Az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő devizahiteles ügyfelek decemberben 2,086 milliárd forint, eddig összesen pedig 26,283 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG