1p
A K&H Bankcsoport az első negyedévben 368 millió forint adózás utáni eredményt ért el, amely 92 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi eredménynél. A nyereség elsősorban a végtörlesztés, az alacsonyabb hitelállomány és az árfolyamgát miatt zuhant nagyot. A tisztított adózás utáni eredmény az első negyedévben 5,2 milliárd forint volt.

A K&H Bankcsoport adózás utáni eredménye 368 millió forint volt 2012. első negyedévében, amely az előző évhez viszonyítva 92 százalékos csökkenést mutat, elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése nyomán alacsonyabb hitelállomány és az árfolyamgát kapcsán elszámolt hatás miatt. Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója elmondta, hogy a nem teljesítő hitelek aránya 10,3 százalékról 12,1 százalékra nőtt, a hitelezési veszteség azonban 9 százalékkal csökkent. Piaci részesedésük mind a lakossági illetve vállalati betétek tekintetében nőtt, a tőkevédett alapok terén továbbra is piacvezetők, piaci részesedésük 53 százalék.

A K&H nem audiált, konszolidált eredményei (milliárd forint)
2011. március 31. 2012 március 31. változás (év/év)
Adózás utáni eredmény 4,7 0,4 -92,1 %
Tisztított adózás utáni eredmény 8,3 5,2 -37,6 %
Működési eredmény céltartalék és bankadó előtt 18,5 13,4 -27,8 %
Ügyfél hitelek 1661 1538 -7,4 %
Ügyfél betétek 1599 1634 + 2,1 %
Befektetési alapok állománya 786 716 - 8,9 %
Forrás: K&H

A K&H működési költségei 3 százalékkal nőttek, magasabb költségek jelentkeztek az új székházba költözés és az új – anyavállalat, a KBC által Magyarországon létrehozott - közép-európai adatközpontba való költözés kapcsán. A társaság működési bevételei 13 százalékkal csökkentek, a nettó kamatbevétel  elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése nyomán alacsonyabb hitelállomány, illetve a magas deviza finanszírozási költségek miatt csökkent.

A betétállomány a lakossági szegmensben 7 százalékkal, a kkv területen 15 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. A lakossági hitelállomány elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése miatt csökkent, a hitelek iránti kereslet, minden szegmensben – lakossági, kkv, vállalati - továbbra is visszafogott. Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője elmondta, hogy a hitel-betét arány a jelentős magyarországi bankok összevetésében továbbra is a legjobb a magyar piacon; március végén 76,9 százalék volt.

Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója elmondta: a nem-élet biztosítások területén a kgfb kampány eredményeként az állomány csökkent, ennek ellenére a K&H tartja 2. helyezését, 10 százalék fölötti piaci részesedéssel. A casco területén tovább folytatódott a növekedés. Az élet üzletágban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének hatása érezhető volt, de az erős növekedés a rendszeres megtakarítási termékek tekintetében folytatódott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG