2p
A Magyar Nemzet értesülése szerint az EU és az EKB zöld utat adhat az MNB "rossz bankjának", amely épp azért dolgozhat, mert nem klasszikus rossz bank, hanem egyfajta reorganizációs szervezet.

Gőzerővel folynak a tárgyalások a Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint az Európai Unió és Európai Központi Bank (EKB) között a jegyban "rossz bankja", a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. feladatairól és hatásköréről - tudta meg a Magyar Nemzet. Az egyeztetésekre rálátó lapforrás szerint - bár nagyon kemények a tárgyalások - már látszik a fény az alagút végén. Úgy tűnik, sikerül meggyőzni az európai hatóságokat, hogy a jegybank által létrehozott pénzintézet nem klasszikus rossz bank, amelynek célja egy-egy hitelintézet fizetőképessé tétele.

A MARK reménybeli ügyfelei ugyanis önmagukban fizetőképesek, nem állnak a csőd szélén, de ahhoz, hogy erős hitelkínálattal tudjanak megjelenni a pénzpiacon, szeretnének megszabadulni ráfizetéses üzletrészeiktől.

Közben, a szervezet vezetőjével kapcsolatos kérdések is megoldódni látszanak. „Továbbra is a jegybank monetáris tanácsának tagja marad a Mark Zrt. élére kinevezett Kandrács Csaba” - írja a Portfolio.hu. A portál kérdésére az MNB közölte, a jegybankról szóló jogszabály szerint a monetáris tanács bármely tagja olyan társaságban vállalhat tisztséget, amelyben az MNB tulajdonrésszel rendelkezik. Bejelentési kötelezettségének Kandrács Csaba eleget tett, így nincs akadálya annak, hogy megtartsa a tanácsban betöltött tisztségét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
Pénzügyi szektor Leolvadtak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:26
Szerény csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Fontos változás jön az OTP fintech cégénél
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:50
Július 1-től SimplePay Zrt. néven folytatja a működést a fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil Kft. Mostantól SimplePay márkanév alatt egységesítik a vállalkozásoknak kínált digitális fizetési megoldásokat.
Pénzügyi szektor Új korszak indul a bankolásban, minden bankszámlás érintett
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:41
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG