2p
Az OTSZ tiltakozik az ellen, hogy a takarékszövetkezetek elveszítsék valós önállóságukat. Szerintük nem elfogadható az irányított jövedelemátcsoportosítás. Miközben ugyanis a szövetkezeti hitelintézetek eredménye jelentősen csökkent, addig a Takarékbank eredménye duplájára emelkedett.
(Fotó az OTP Pénztörténeti Múzeum kirakatáról)

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tiltakozik az ellen, hogy a takarékszövetkezetek törvényre történő hivatkozással veszítsék el a valós önállóságukat, és vagyonuk integráción kívülálló csoportok kezébe kerüljön - közölte a szövetség pénteken, közgyűlése után.

A közgyűlésen történtekről csütörtökön a Takarékbank képviselője úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy 42 tagszervezet közös állásfoglalásban elutasította a szövetség elnökségének a tavalyi tevékenységről és gazdálkodásról szóló beszámolóját.

Az OTSZ pénteki közleményében viszont hangsúlyozta: a május 14-i közgyűlés elfogadta az OTSZ tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a tavalyi gazdálkodáshoz kapcsolódó beszámolókat, jelentéseket. Szerinte "a Takarékbank által ismertetett álláspont nélkülöz minden valóságot és szakmaiságot, figyelmen kívül hagyja az OTSZ korábbi közgyűlési döntéseit és ezek hátterét".

Különösen hamisnak tartják a több mint 40 szövetkezeti hitelintézetre történt hivatkozást, információik szerint a felhatalmazásokat a közgyűlést és közleményt követően, utólag kérték be valamennyi szövetkezeti hitelintézettől. Az OTSZ kezdettől hangoztatott álláspontja, hogy az integrációban az elsődleges profitcentrumnak a szövetkezeti hitelintézeteknek kell lennie.

Nem elfogadható az irányított jövedelemátcsoportosítás. Miközben ugyanis a szövetkezeti hitelintézetek eredménye jelentősen csökkent, addig a Takarékbank által kiadott üzletpolitikai előírások nyomán a Takarékbank eredménye pedig duplájára emelkedett - mutattak rá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG