2p
Az OTP stabilitását az az elképzelhetetlen fejlemény sem rendítené meg, ha elveszítené minden oroszországi és ukrajnai befektetését - jelentette ki a bank elnök-vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2013 decemberében úgy nyilatkozott, másfél éven belül négy, külföldi tulajdonú nagybank kivonulhat Magyarországról.

"Ha minden befektetésünket elveszítenénk Oroszországban és Ukrajnában, a tőkemegfelelési mutatónk (Tier 1) akkor is 12 százalék fölött maradna" - mondta Csányi Sándor.

Hozzátette: a magyarországi bankszektor konszolidációja hosszabb időt vehet igénybe, mint azt korábban gondolták.

"Az a négy-öt bank, amelyről azt híresztelték, hogy kivonul Magyarországról, középtávon valószínűleg így tesz majd" - mondta.

Miben látja a problémát?

Csányi Sándor szerint az adóterhek elveszik a kedvüket a bankoknak a magyarországi befektetéstől, és még esetleg arra is ösztönözhetik néhány pénzintézet anyabankját, hogy még több tőkét vonjon ki az országból.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy nem lepné meg, ha a magyar kormány olyan lépéseket fontolgatna, amelyek egyoldalúan érintik a bankokat, de ezeknek a lépéseknek a hatása már kisebb lenne, mint a devizahitelek előtörlesztése. Csányi Sándor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az árfolyamgát rendszerének további kiterjesztése minden érintett félnek hasznos lenne.

Az OTP április 18-ától szüntette be a működését a Krímben. A döntés oka a fennálló jogi bizonytalanság volt. Részletek >>>

Azért bizakodik is

Az OTP vezetője az ukrajnai helyzetről még elmondta, hogy a jelenlegi körülmények között a válságot pozitívan lezáró végkifejlet nélkül "nehéz lesz az ukrajnai bankunknak profitot termelnie". 

Az OTP oroszországi üzletága Csányi Sándor szerint a megugró kockázati költségek ellenére is remélhetőleg nyereséges marad 2014-ben, még úgy is, hogy lesznek veszteséges negyedévek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG