2012. első negyedévében egy egyszeri hatás miatt 541 millió eurót tett ki az RBI konszernszintű nettó eredménye. A kedden közölt eredmény valamivel magasabb a hírügynökségek által megkérdezett elemzők várakozásainál.
Az adózás előtti eredmény idén 251 millió euró volt az első három hónap után. A kamatbevétel 865 millió eurót tett ki, egy százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában. A céltartalékképzést 220 millió euróval, 44 százalékkal emelték. A bank közlése szerint ez a várakozásoknak megfelelő növekedés.
Az összes bevétel - az első negyedévben végrehajtott, 3 millió euró összegű értékleírásokat is számításba véve - egy százalékkal, vagyis hatmillió euróval 1,3 milliárd euróra emelkedett.
A működési költségek egy költségcsökkentő program pozitív hatásai ellenére is növekedtek az első negyedévben, a Polbank integrációjára visszavezethetően. 788 millió eurót tettek ki a konszernszintű költségek, öt százalékkal többet, mint a tavalyi első negyedévben.
A banknál elhelyezett ügyfélforrások 66,9 milliárd eurót tettek ki, az év vége óta 0,6 milliárd euróval emelkedtek. A lakossági betétek összege csökkent, a legnagyobb mértékben Csehországban (400 millió euróval) és Magyarországon (200 millió euróval).
Az ügyfelekkel szembeni követelések 500 millió euróval, 77,3 milliárd euróra csökkentek. A nem fizető hitelek aránya 9,8 százalékról 9,9 százalékra emelkedett 2012. év vége óta. A hitel-betét mutató mérsékelten csökkent, 121 százalékra.
Az RBI mérlegfőösszege 131,9 milliárd eurót tett ki, három százalékkal kevesebbet a 2012 év véginél. A bankcsoport közlése szerint - a piaci körülmények függvényében - továbbra is fennáll a tőkeemelés lehetősége.
A Raiffeisen Bank International 157 millió euró (47 milliárd forint) adózás utáni, első negyedévi nyereséget jelentett kedden, 71 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi kiugróan magas első negyedéves eredmény volt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magángép az Antarktiszra, privát sziget Obamával: így nyaralnak a leggazdagabbak
2 órája
-
Itt van Áder János alapítványának reakciója Magyar Péter reggeli üzenetére
3 órája
-
Nem csak a foci-vb miatt izgatottak a mexikóiak
3 órája
-
Trump a szomszédunkban bizniszel
3 órája
-
Szomorúak a szlovákok
4 órája
-
Sorra látnak napvilágot a vérfagyasztó háborús részletek
4 órája
-
Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
5 órája
Mfor.hu Top24
- Lemaradva Európától: ebben még fejlődnie kell Magyarországnak – A hét ábrája
- Vitézy Dávid lerántotta a leplet
- Belerondítottak Trump ünneplésébe
- Magyar Péter bemondta: ennyi közpénzt kaphatott Áder János alapítványa a választások előtt
- Áder János alapítványa lehazudozta Magyar Pétert
- Magyar Péter és Gulyás Gergely a parlamenten kívül is összecsapott – ez lett a vége
- Vitézy Dávid újabb csontvázra bukkant
Pénzügyi szektor
Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor
Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor
Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor
Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor
Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi szektor
Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor
ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor
Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor
Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor
Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Ingatlan
Trump a szomszédunkban bizniszel
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Történelmi csúcsra ugrottak a személyi kölcsönök
17:03
-
Apró trükk, hogy lehet kicselezni az emelkedő bankköltségeket
16:04
-
Megőrül az ország a remegő palacsintáért – hamarosan több vidéki városban is megjelenhet
15:06
-
Dől a pénz a döntetlenekre – erre fogadnak most a legtöbben a vb-n
14:03
-
Sulyok Tamás ismét megszólalt
13:03
Turizmus Online cikkei
-
Brutál hőhullám érte el Spanyolországot
14:47
-
Turisztikai Világszervezet: friss jelentés a nemzetközi turizmus helyzetéről
08:02
-
Felmentették Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről
04:24
-
Ritka természeti jelenség a Boden-tó környékén
10:41
-
Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás
09:04
A vidék hírei
-
Nyár közepén is fagyott a Bükkben – döbbenetes hőmérséklet-különbségeket hozott a változékony időjárás
17:36
-
Vízmű: több egri útszakaszon végeztek a munkákkal, kedden újabb vízhiányra és forgalomkorlátozásra kell készülni
10:51
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
2026. július 5. 09:10
-
Nincsenek szavak arra, ami Budapesten történik
2026. július 5. 10:22
-
Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
2026. július 5. 12:01
-
Itt van Áder János alapítványának reakciója Magyar Péter reggeli üzenetére
2026. július 5. 15:59
-
Véres dráma New Yorkban
2026. július 5. 13:06




