2p
A hitelek lejre váltásáért tüntettek frankhitelesek Romániában. A több száz tüntető azt követelte, lépjen végre a román kormány és a jegybank.

A megmozdulás kezdeményezői előzőleg interneten tettek közzé petíciót, amelyet öt nap alatt 21 ezren írtak alá. Ebben egy olyan jogszabályt követelnek, amely lehetővé tenné, hogy a devizahitelesek az eredeti árfolyamnál legfeljebb 20 százalékkal magasabb árfolyamon lejre váltsák hitelüket, a kamatfeltételek és a teljeshiteldíj-mutató (THM) megváltoztatása nélkül.

A tüntetők "A jegybank úgy szabályoz, ahogy a bankok diktálnak", "Az uzsorát a jegybank és az állam törvényei védik", "Eredeti árfolyamon akarunk törleszteni" feliratú táblákat emeltek a magasba.

Erről nekik nem szóltak

A demonstráció szónokai azt hangoztatták, hogy a bankok és a jegybank is felelős a frankhitelesek nehéz helyzetéért, amibe a svájci frank váratlan erősödése miatt kerültek.

A tüntetők azt állították: a szerződéskötéskor nem tájékoztatták őket az árfolyamkockázat valódi mértékéről, becsapták őket, ezért azt követelik, hogy ne hagyják magukra őket a válság terheivel. Több szónok kijelentette: nem fizetik tovább a törlesztőrészleteket a bankoknak, amíg a hatóságok nem lépnek közbe védelmükben.

A közösségi portálokon szervezett tüntetés résztvevői azt kérték a más valutákban eladósodott devizahitelesektől, csatlakozzanak mozgalmukhoz, mert szerintük - ha nem váltják lejre hitelüket - könnyen hasonló helyzetbe kerülhetnek.

A bukaresti kormány múlt héten jelezte: a bajba jutott frankhitelesek számára is elérhetővé akarja tenni azt a programot, amely adókedvezménnyel bátorítja, hogy a hitelesek a futamidő meghosszabbításáról egyezzenek meg a bankokkal.

Romániában hat bank 75 ezer lakossági ügyfelét érinti a svájci frank váratlan erősödése.

Több pénzintézet már lépett

Az OTP Bank Romania a törlesztőrészletek kamatának 1,5 százalékkal való ideiglenes csökkentését ajánlotta fel frankhiteleseinek, a Volksbank romániai frankhitelesei pedig három hónapig tavalyi árfolyamon fizethetik törlesztőrészleteiket, a Raiffeisen romániai bankja pedig a júniusban esedékes félszázalékos kamatcsökkentés előrehozásával próbált könnyíteni frankhitelesei helyzetén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG