3p
3,1 milliárdos tőkeemelés és vezércsere a Gránit Banknál.

A Gránit Bank további fejlődésének finanszírozására 3,1 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre 2015. december 30-án, amiből a magyar állam 1,7 milliárd forint, a Pannónia Nyugdíjpénztár 1,4 milliárd forint befektetést vállalt - közölte az állam kisebbségi részvényesi jogait gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden este.

Megy a szekér

A közlemény szerint az állam tulajdonrésze a tőkeemelés után 49,97 százalékra nőtt a bankban. Felidézték: a magyar állam 2013 közepén szerzett 49 százalékos részesedést a Gránit Bankban. A bank univerzális pénzintézetként működik, növekedése a vártnál is gyorsabb, a hitelintézet mára a hazai bankpiac stabil, nyereséget termelő, középbanki szereplője lett - emelte ki az NGM.

A szaktárca közleményében hangsúlyozza, hogy a Gránit Bank tevékenysége illeszkedik a kormány növekedésösztönző gazdaságpolitikájába. A pénzintézet indulása óta mérlegfőösszegét közel húszszorosára növelte, kiváló minőségű hitelportfóliót épített fel, aminek több mint 90 százaléka kis- és középvállalati hitel - ismertetik a közleményben.

A Gránit Bank kedden közleményben erősítette meg, hogy 2015. december 30-án 3,1 milliárd forint összegű tőkeemelés valósult meg, újonnan kibocsájtott törzsrészvények lejegyzésével. A tőkeemeléssel a bank saját tőkéje meghaladja a 8,1 milliárd forintot.

A bank tulajdonosi szerkezetében továbbra is többségben vannak a piaci magánbefektetők, a Magyar Állam pedig változatlanul a legnagyobb kisebbségi részvényese a banknak.

Demján megy

A közleményben a Gránit Bank tájékoztatott arról, hogy az év végével lezárult a piaci magánbefektetők személyi összetételében történt változás is. A Demján Sándor üzletember és Hegedüs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója között létrejött korábbi megállapodás alapján Demján Sándor lehetőséget biztosított Hegedüs Évának a tulajdonában lévő részvények megvásárlására. Hegedüs Éva élve a lehetőséggel megvásárolta Demján Sándortól a részvényeket, ezzel tulajdoni részesedése 33,8 százalékra nőtt. A többi magánbefektető 16,23 százalékot birtokol.

Demján Sándor a jövőben a Gránit Bank tiszteletbeli és örökös elnöke marad. A közgyűlés az igazgatóság elnökének Hegedüs Éva vezérigazgatót választotta meg. A Gránit Bank 150 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel és több mint 100 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta a múlt évet az előzetes adatok alapján - ismertették a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG