2p
Ma folytatódik annak az áprilisban felfüggesztett pernek a tárgyalása, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítése címén.

Harc a végsőkig

"Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség mindent megtesz azért, hogy a szektorban visszaálljon az eredeti állapot, vagy ha ez nem sikerül, a szövetkezeti tagokat kártalanítsák" - mondta a napokban Demján Sándor, az OTSZ elnöke. Részletek >>>

A januári tárgyaláson az OTSZ keresetében azt állította, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló tavaly elfogadott törvényből káruk származott. Úgy vélték továbbá, hogy a jogszabály sérti mind az alaptörvényt, mind a közösségi jogot. A szövetség nettó 29,4 millió forint, a másodrendű felperes magánszemély pedig mintegy nettó 56 ezer forint jogalkotással okozott kár megtérítését kéri.

Alperes a magyar állam mellett a Magyar Posta, a TakarékBank, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ). 

A védekezés előterjesztésére vonatkozó határidő mulasztása miatt a Fővárosi Törvényszék 200-200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a magyar államra és a többi alperesre az első tárgyaláson, a per tárgyát érintő érdemi döntés azonban nem született.

Az április 18-ai tárgyaláson bejelentették, hogy a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordul, mert álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény, és annak megsemmisítését kérte. Az Alkotmánybíróság július 2-án közzétett határozatában kimondta, hogy a szövetkezeti hitelintézetek integrációja két ponton alkotmányellenes, összességében azonban megfelel az alaptörvénynek. 

A Fővárosi Ítélőtábla július 8-án továbbá visszavonta a Fővárosi Törvényszék korábbi végzését, amelyben az elsőfokú bíróság ideiglenesen megtiltotta a Magyar Posta Zrt.-nek, hogy átruházza a tulajdonában álló Takarékbank részvényeket.

A másodfokú bíróság szerint elsőfokú bíróság végzése alaptalan volt, nem álltak fenn ideiglenes intézkedés elrendelésének jogszabályi feltételei. Az ítélőtábla indoklása szerint a "bíróságoknak nincs arra jogszabályi felhatalmazásuk, hogy egy hatályban lévő törvény által biztosított jog gyakorlásától a jogosultat eltiltsák".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG