3p
Hét másodfokú pert tárgyalt ma a Fővárosi Ítélőtábla, ebből hat esetben elhalasztották a másodfokú ítélet kihirdetését.

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki tárgyalásán október 21-re halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a Cetelem, az FHB Kereskedelmi Bank, az FHB Jelzálogbank és a Budapest Autófinanszírozási Zrt. által a magyar állam ellen indított devizaperekben. A CIB Ingatlanlízing Zrt. és az Erste Bank perében október 22-én hoznak döntést.

A Cetelem pere

Az elhalasztott pereken kívül ma még a Sopron Bank Burgenland Zrt. ügyét tárgyalta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, amely végül helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Részletek >>>

A felperes Cetelem és az alperes magyar állam is fellebbezett az első fokú ítélet ellen, amelyben a bíróság részben helyt adott a pénzintézet keresetének.A szeptember 3-án kihirdetett első fokú ítélet szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei (ászf).

A felperes bank fellebbezésében, amit a bíróság ismertetett, többek között egyedi normakontroll eljárás kezdeményezését kérte az Alkotmánybíróságnál (AB). Az alperes magyar állam fellebbezése szerint a részleges érvénytelenség megállapítása kizárt, a törvény az elveket logikai egységként kezeli.

A Budapest Autófinanszírozási Zrt. ügye

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön első fokon elutasította a felperes finanszírozó cég keresetét, amely a fellebbezésben újra kérte, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve kérjen előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól.

Az ítélőtábla a csütörtöki tárgyaláson nem hozott végzést erről a kérelemről.

A CIB-nél

Itt a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla október 22-re halasztotta az ítélethirdetést.

Az ítélőtábla tárgyaláson kihirdetett végzésében elutasította a CIB Ingatlanlízing keresetét, amely a fellebbezésben újra kérte, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve kérjen előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól. Egyben a banknak az eljárás felfüggesztése iránti kérelmét is elutasította.

Az Erstenél

A szeptember 10-én kihirdetett első fokú ítéletben a bíróság elutasította a felperes hitelintézet keresetét és 1 millió 270 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte. Elutasította a felperes azon indítványát is, hogy a bíróság a per felfüggesztése mellett forduljon az Ab-hoz, illetve kezdeményezzen az Európai Bíróságnál előzetes döntéshozatali eljárást, továbbá nem tartotta szükségesnek igazságügyi szakértő kirendelését sem.

A bank fellebbezett a határozat ellen. Fellebbezésében továbbra is az előzetes döntéshozatali eljárás és a normakontroll kezdeményezését kérte.

A magyar állam képviselője szerint nem állapítható meg a per alapját képező törvény alaptörvény-ellenessége és nem indokolt az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése sem, továbbá a részleges érvénytelenség megállapításának sincs helye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG