2p
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a Sopron Bank Burgenland Zrt. ügyében, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet szerződéses feltételei. Egymillió forint plusz áfa a perköltség.

A csütörtökön Budapesten kihirdetett ítélet indoklásában a törvényszék elnöke közölte: nem történt olyan eljárási szabálysértés első fokon, ami az ítélet hatályon kívül helyezését indokolná. Az ítélőtábla - hasonlóan az elsőfokú bírósághoz - nem tartotta megalapozottnak a felperes kérését, hogy a bíróság forduljon Alkotmánybírósághoz illetve az Európai Bírósághoz.

A másodfokú bíróság egyben a felperest egymillió forint plusz áfa perköltség megfizetésére kötelezte.

A bíró rámutatott: az első fokon eljáró bíróság helyesen vizsgálta a törvényben felsorolt, a szerződéses feltételek tisztességességét megalapozó kritériumok közül mindenekelőtt az átláthatóság és az egyértelmű és világos megfogalmazás feltételeit.

Nem kellett meghallgatás

A bíró azt is megállapította: az ügy érdemi eldöntése nem függött az EU szerződéseinek értelmezésétől, sem pedig uniós intézmények, szervek jogi aktusainak érvényességétől, értelmezésétől. Úgy vélte, helyesen mellőzte az elsőfokú bíróság a pénzintézet által felajánlott bizonyítási eljárás – tanuk és szakértők meghallgatása - lefolytatását, mivel a szerződéses kikötések vizsgálata az azokat tartalmazó okiratok és bizonyítékok értékelését és értelmezését teszi szükségessé.

A másodfokú bíróság hangsúlyozta továbbá, hogy az egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségét attól függetlenül kell vizsgálni, hogy azt a felperes pénzintézet ténylegesen alkalmazta-e. Nincs jelentősége a pénzügyi intézmény árazási gyakorlatának, sem magatartási kódexének, mivel azok nem részei a szerződésnek, ellenőrzésükre és számonkérésükre a fogyasztó nem jogosult - tette hozzá.

A bíró kiemelte: az egyoldalú szerződésmódosítás akkor tisztességes, ha a szerződéskötés előtt lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy előre lássa, milyen feltételek teljesülése esetén, mekkora mértékben kerülhet sor a díjak részére történő áthárítására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG