3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egyre több az ésszerűtlenség: az MNB alapkamatától függene a devizahitelek kamatszintje egy MSZP-s módosító indítvány szerint. Burány Sándor megvalósítaná a világpénzt - ráadásul úgy, hogy a forint legyen az. A többiek pedig be sem adtak módosítót - jó lesz ez ahogy van?

Politikus ne alkosson pénzügyi jogszabályt – ez a véleménye erősödik meg az embernek akkor, amikor elolvassa a „devizahiteles” elszámolási törvényhez benyújtott egyetlen módosító indítványt, amelyet az MSZP-s (volt pénzügyminisztériumi államtitkár) Burány Sándor és Tóth Bertalan jegyez. A módosítás révén ugyanis megvalósul a világpénz – ráadásul a forint lesz az.

Svájcban és Frankfurtban rettegve figyelik a Szabadság teret

A két képviselő – egyébként jogosan – a kamatemelési moratóriumot (amely a törvény szövegében költség- és díjemelés tilalmával is kiegészül) szeretné közgazdaságilag értékelhetővé tenni. Ezt úgy szeretnék elérni, hogy abban az esetben és abban a mértékben lehetővé tennék a kamatemelést a bankoknak, ha a Magyar Nemzeti Bank emelni kényszerül a jegybanki alapkamaton. Ellentételezésként a banki kamatoknak az MNB alapkamat csökkenését is automatikusan le kell követniük.

A javaslat szépséghibája, hogy alkalmazásakor a forint alapkamat változásának mértékében kellene módosítani a svjáci frank alapú vagy épp az euróhitelek kamatát is. Ugyanakkor például az esetleges svájci vagy EKB-kamatlépés lekövetésére nem lenne módja a hitelintézeteknek.

Az MNB az MNB döntéseiért szankcionál majd?

Ez igen durva hibának látszik, még akkor is, ha tudjuk, hogy például a forinthitelekre is vonatkozik mind a nyári, mind a mostani elszámolási törvény. A forinthitelek esetében – ezt mi is írtuk – a törvény szövege alapján például ma tisztességtelen, ha az adott bank a korábbi jegybanki kamatemeléseket követte le hiteleinél – ezt a kérdést sem ártana rendezni még mielőtt ezen hitelek esetében is megindulnak a perek, hiszen például az MNB-nek lesz a feladata, hogy vizsgálja majd, hogy a bankok visszaadták-e azt a „többletbevételt” az ügyfeleknek, amelyet az MNB alapkamat-emelése miatt vettek el „tisztességtelenül” az ügyfelektől.

Nagy szavakból nincs hiány

Az elmúlt napokban ugyanakkor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a bankokkal való szembenállás, a „bankok elszámoltatása” ismét kampánytéma lett. Az óriásplakátok mellett a múlt hét vége híre, hogy az MSZP olyan határozati indítvány beterjesztését tervezi, amely a deviza(alapú) hitelek forintosítását az Orbán kormány megalakulásakor érvényes (svájci frank esetén 185 forintos) árfolyamon tenné kötelezővé – anélkül, hogy megjelölné, hogy a tetemes árfolyamkülönbséget ki viselje. Botka László választmányi elnök ezzel kapcsolatban mindössze annyit mondott, hogy a kabinet a pénzügyi rendszer stabilitását nem veszélyeztető módon kell, hogy megoldja a kérdést. Ám kézzelfogható iránymutatást nem adott a költségek megosztására - mennyit bírna el még "stabilan a pénzügyi rendszer" - és arra sem, hogy milyen költségvetési fejezetekben találnának legalább részleges fedezetet erre az állami oldalról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Többnyire nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 19:05
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,88 dollárral (4,41 százalékkal), 84,05 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Vegyesen alakult hétfő estére a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:41
Kisebb volatilitástól eltekintve mérsékelt erősödés látszik a forint piacán.
Pénzügyi szektor Kedvező nemzetközi hangulatban történelmi csúcsra menetelt a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:25
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi szektor Elindul a Demján Sándor Tőkeprogram tőkebefektetéseinek végrehajtása
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 16:10
Fejlesztenék a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét. 
Pénzügyi szektor Újabb piacokat keres Albániában a 4iG, ezért járt Jászai Gellért Tiranában
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 20:17
A telekommunikáció után az energiapiacon is lát lehetőségeket a cégcsoport. 
Pénzügyi szektor Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, csökkent az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 19:35
A Brent olajfajta hordónkénti ára 94 centtel (1,09 százalékkal), 87,15 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Jó és rossz nap is volt a mai forint számára
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 19:19
Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 363,56 forintról 362,52 forintra csökkent estére.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 18:51
Nagyon jó hangulatban telt a kereskedés a BÉT-en.
Pénzügyi szektor Rekordösszegű számlát nyújtott be a magyar állam az Erstének
Herman Bernadett | 2026. július 30. 12:56
Jelentős növekedést ért el az Erste Csoport 2026 első félévében, miután a nemrég megvásárolt lengyel leánybank számai is megjelentek a mérlegben. Bár a megugró hitelállomány miatt a menedzsment megemelte az éves célszámokat, az állami elvonások komoly terhet jelentenek a bankcsoportnak. A régiós kormányok közül a magyar állam nyújtotta be a legnagyobb számlát: a kivetett adó egyetlen év alatt csaknem a kétszeresére nőtt, és a teljes régiós elvonás közel felét tette ki.
Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG