3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ez 18 ezer embert jelent a Deutsche Banknál.
A Deutsche Bank épülete Frankfurtban. Kép forrása: EPA

A következő három évben 7,4 milliárd eurót felemésztő szerkezetátalakítást hajt végre a Deutsche Bank, és ennek keretében munkavállalói mintegy ötödét, 18 ezer embert bocsát el.

A legnagyobb német kereskedelmi bank vasárnap a felügyelő bizottság ülése után hozta nyilvánosságra történelmének legnagyobb szabású átalakítási tervét, amelynek révén megpróbálja áramvonalasítani tevékenységét és újra stabilan nyereségessé tenni működését. 

Az átalakítás költségei miatt a cégcsoport arra számít, hogy az idei év második negyedévét 2,8 milliárd euró veszteséggel zárja. A pénzintézet július 24-én ismerteti majd a június végéig tartó három hónapos időszak előzetes adatait. Az átalakítás költségeit nem számolva a konszern adózás előtti profitja 400 millió euró, a tiszta nyeresége pedig 120 millió euró körül várható.

Újra veszteséget termeltek

Négy év óta először tavaly nyereséget termelt a Deutsche Bank, de idén valószínűleg ismét veszteséges lesz a tevékenysége az átalakítási költségek miatt.

A pénzintézet jelenleg 91 500 embert foglalkoztat világszerte, ebből 41 500-at Németországban. A leépítések után a banknak mintegy 74 ezer alkalmazottja lesz. A Deutsche Bank célja, hogy 2022 végére 17 milliárd euróra csökkentse kiadásait, és a költségek és bevételek aránya addigra a mostani, 90 százalék fölötti szintről 70 százalékra mérséklődjön.

A vállalat az átalakítás költségeit saját forrásokból tervezi fedezni, további tőkebevonást a restrukturálás miatt nem tervez, viszont sem idén, sem jövőre nem fizet osztalékot részvényeseinek. 

Az átalakítás során a bank létrehoz egy új, negyedik üzletágat, amely a Deutsche Bank és a Postbank vállalati ügyfeleit fogja kiszolgálni. Idekerülnek a pénzforgalmi szolgáltatások, amelyek révén jelenleg napi szinten nagyjából ezermilliárd eurót mozgatnak.

A lakossági és a kisvállalati ügyfeleket a cég lakossági üzletága fogja kiszolgálni, arra építve, hogy a vállalat jelenleg piacvezető ezen a téren Németországban. Felgyorsítják a Deutsche Bank és a Postbank lakossági üzletágának integrációját, és 2022-ig 1,4 milliárd euróval tervezik csökkenteni ebben a szektorban a költségeiket.

Ami gyengén muzsikál

Döntés született arról, hogy alaposan megnyirbálják az évek óta gyengélkedő befektetési banki üzletágat. A részvénypapírok értékesítését és kereskedelmét megszüntetik, valamint csökkentik a kötvények értékesítésébe és kereskedelmébe fordított tőke nagyságát. 

A radikális átalakítások részeként a felügyelő bizottság jóváhagyta az augusztus elsejétől működő új vezetési struktúrát, amely nagyobb rugalmasságot biztosít, felgyorsítja a döntéshozatali folyamatokat és bátorítja a vállalkozói szellem kibontakozását a bankok belül. 

A tavaly áprilisban hivatalba lépett Christian Sewing vezérigazgató vezetésével a menedzsment igyekszik talpra állítani a bankot, de számos akadályba ütközött, kezdve attól, hogy pénzmosás gyanújába keveredett a bank, elbukott stressz teszteken és hitelminősítők rontották befektetői besorolását. Sewing már tavaly radikális, az alkalmazottak számát hatezer fővel csökkentő átszervezési programot indított el. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG