1p
Az Országgyűlés hétfőn változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. A Ház kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el.

A parlament a fideszes Rogán Antal javaslatára döntött így, aki egy másik módosító indítványában 15 millió forintra csökkentette volna ezt az értékhatárt. A kormánypárti politikus indoklásában azt közölte, az országgyűlési képviselők így három alternatíva közül választhatnak: a minimum tizenötmilliós korlát a hitelfelvevők mintegy 85 százaléka, a húszmilliós körülbelül az érintettek 95 százaléka, míg az eredetileg benyújtott harmincmilliós értékhatár a hitelfelvevők 99 százaléka előtt nyitná meg az árfolyamrögzítést. Rogán Antal érvelésében arra is kitért, hogy az árfolyamgát kritériumaként eredetileg meghatározott lakásérték azért nem jó feltétel, mert az egyoldalú előnyhöz juttatja a bankokat, visszaélésre, vagy vitás helyzetekre vezethet.

Az Országgyűlés további, ugyancsak Rogán Antal által kezdeményezett módosításokat is végrehajtott az eredeti törvényjavaslaton. Ezek alapján a közszférában dolgozók egyösszegű, vissza nem térítendő támogatását a devizakölcsön-tartozás előtörlesztéseként kell elszámolni, amire a pénzintézetek nem számíthatnak fel előtörlesztési díjat. A parlament lehetővé tette továbbá, hogy a lakáscélú devizahitelek kedvezményes végtörlesztése céljából felvett forinthitelek kiváltására is felhasználható legyen a lakás-előtakarékossági szerződés.

Rogán Antal ennek szükségességét azzal magyarázta, hogy a végtörlesztést igénybevevők ne veszítsenek el olyan jogosultságot, amelyek egyébként megilletnék őket a lakás-előtakarékossági szerződésük alapján. Matolcsy György eredeti javaslatában arra emlékeztet, hogy a kormány a Magyar Bankszövetséggel 2011. december 15-én kötött megállapodásnak megfelelően módosítja az árfolyamgátra vonatkozó szabályokat.

Az árfolyamgát új rendszerébe történő belépést az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírására 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában. A törvénymódosítás végszavazásra várhatóan jövő hétfőn lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG