2p
Évi 25 ezer forintot vár számlánként tranzakciós illetékből a kormányzat - írja a Világgazdaság, amely szerint az illetékfizetés és az alacsony kamatok okán egyre több magánszemély szünteti meg számláját.

Az évente 260 milliárd forint körüli sarcot jelentő tranzakciós illetéket két éve vezették be. A háztartások azóta több mint 340 ezer bankszámát szüntettek meg, ebben szerepet játszhattak az emelkedő költségek is, de az is, hogy időközben a betétkamatok is csökkentek, így értelmét vesztette a bankok közötti pénzhordozás – írja a Világgazdaság.

A lakossági készpénzállomány eközben lassan eléri a 3 ezer milliárd forintot. 2013 közepén még 10,07 millió betétszámlát tartottak nyilván a hitelintézetek, közülük csaknem 8,5 millió volt a lakossági ügyfélé. A tavalyi harmadik negyedév végére a 9,75 millióra csökkent a betétek száma, a lakossági klienseké pedig már alig haladta meg a 8,33 milliót.

Az állam idén 262,2 milliárd forintot tervez tranzakciós illeték címen beszedni, ami bankszámlánként átlagosan 25 ezer forint körüli kiadást jelent. Ezt a költséget egyébként az MNB „Jelentés a fizetési rendszerről” című kiadványa szerint a szolgáltatók többsége teljes mértékben és közvetlenül áthárította, a kártyás vásárlások esetén pedig közvetett módon, az éves kártyadíjakban érvényesítette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG