1p
A bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasított egy csoportos keresetet az AXA Bank magyarországi fióktelepe ellen.

Egy pertársaság tisztességtelen üzlet miatt perelte volna a bankot, de azt nem jelölték meg, hogy a szerződés mely pontjára gondolnak. A pertársaság nem adta elő, hogy miként kéri az eredeti állapot helyreállítását, továbbá nem csatolta a kérelem elbírálásához szükséges nyomtatványokat, igazolásokat, meghatalmazásokat sem - közölte a bank a Privátbankárral.

A bíróság szerint szabályos volt a szerződés

A bíróság indoklásában kimondta, hogy a szerződés szerint fizetett forintösszegek átváltására alkalmazott átváltási árfolyam nem költség, ezért azt a hitelszerződésnek nem kell tartalmaznia. A bíróság megállapította, hogy a hiteldíj bank általi egyoldalú módosítását lehetővé tevő kikötés is kellően részletes volt.

Egy pertársaság közelmúltban hangoztatott állításával szemben az AXA Bank nem ismerte el, hogy devizaalapú hitelkonstrukciói mögött nem állt a bank rendelkezésére svájci frank.

A hitelportfóliók összessége számít

A bank emlékeztet arra, hogy a hitelintézetek működésének alapvető sajátossága, hogy a hitelezési források finanszírozása a hitelportfóliók összessége alapján, nem pedig egyéni hitelszerződések alapján történik. A bankok betéteseik pénzéért és a devizahitelesek fizetőképességének megőrzéséért ezen a szinten tartoznak felelősséggel. A bankok hitel-kihelyezési és forrásgyűjtési tevékenységét a megfelelő hatóságok rendszeresen nyomon követik és vizsgálják.

Az AXA Bank hangsúlyozza, hogy devizahitel-szerződései minden szempontból megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, amit az is alátámaszt, hogy a szabályozó és ellenőrző hatóságok által ez idáig rendszeresen elvégzett vizsgálatok a hitelszerződéseket mindenben szabályszerűnek találták.

A bíróság februárban elutasított egy, az AXA Bank ellen indított másik keresetet is, és megállapította, hogy a Bank devizaalapú kölcsönszerződése megfelelt a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában hatályos jogszabályoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG