3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatai Varga Mihály szerint nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát, ezért a kabinet november elején az Országgyűlés elé terjeszti a devizaadósok megsegítésére szolgáló saját javaslatait.

Mit ajánlottak a bankok?

A Magyar Bankszövetség a novemberi határidő előtt, pénteken eljuttatta a kormánynak a devizahitelekre vonatkozó mentőcsomagját. Kovács Levente főtitkár közlése szerint átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem. Varga Mihály hétfőn az MTI-nek azt mondta: "megkaptuk a bankszövetség levelét, de újra hangsúlyoznom kell, hogy a probléma megoldását az ügyfelek és a bank közötti egyeztetéssel kellett volna kezdeni".

A bankszövetség főtitkára hétfőn az általuk benyújtott javaslatcsomagról a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: figyelembe vették az eddig bírósági döntéseket, különös tekintettel a Kúria határozatára. Emellett méltányolták azt a civil kérést is, hogy szüntessék be a kilakoltatásokat, így november 1-jére előrehozták az egyébként december 1-jével hatályba lépő téli kilakoltatási moratóriumot.  "Mindenki érzi, hogy a megoldás küszöbén vagyunk, és a megoldás küszöbén aki még menthető, meg akarjuk menteni" – fogalmazott Kovács Levente.

Kifejtette: az, hogy végül milyen megoldást találnak a devizaadósok problémáira, jogszabályalkotás függvénye, ezért további részleteket nem kívánt elárulni a legújabb csomagról. Annyit azonban elmondott, hogy a bankszövetség mostani javaslata szerint legalább 20 százalékkal csökkenne mindenkinek a törlesztőrészlete.

A kormánynak ez édeskevés

Varga Mihály most elmondta: a kormány azt kérte a bankoktól, hogy november 1-jéig módosítsák a devizahitelesek szerződését, annak érdekében, hogy a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitelek néhány éven belül megszűnjenek a magyar piacon. "Szerződésmódosításokról nem lehet hallani, a bankok még a Kúria által hozott döntéseket sem vezették át a szerződéseken, pedig ennek semmiféle jogszabályi akadálya nem volt" - tette hozzá Varga Mihály.

Két szempontot tart fontosnak a kormány a devizahitelesek megsegítésénél: egyrészt hogy a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitelek szűnjenek meg, másrészt hogy a forintban eladósodottak ne járjanak rosszabbul, mint a devizaadósok.  "Tekintettel arra, hogy a bankszövetség javaslatai nem orvosolják ezeket a problémákat, a kormány november elején beterjeszti a javaslatait az Országgyűlés elé" - mondta Varga Mihály.

Mit talál ki a kormány?

Varga Mihály korábban úgy nyilatkozott: három-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú deviza alapú jelzáloghiteleket, jövőre például 15-20 százalékkal csökkenne az érintettek törlesztőrészlete. A tervekről annyit elárult: olyan megoldást kell találni, ami megosztja a terheket a bankrendszer, a költségvetés és kisebb mértékben az adósok között - mondta Varga Mihály. Ezzel először adta jelét annak, hogy az állam is beszállhat az újabb adósmentő programba.

Később Varga úgy fogalmazott: ezen a héten szerdán lesz kormányülés, amelyen érdemben foglalkoznak a javaslatokkal, konkrétumokat akkor árulnak majd el a megoldásról.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG