1p
Az öt-, a tíz-, és a húszforintosok verésével kezdetét vette az új, Magyarország feliratú pénzérmék készítése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában. Az új érmesor előállítási költsége alig haladja meg az ötmillió forintot.

A régi, "Magyar Köztársaság" feliratú érmék továbbra is törvényes fizetőeszközök maradnak, azokat csak a kopásuk függvényében vonják ki a forgalomból - hangsúlyozta Simon András, az MNB kommunikációs vezetője az újságíróknak tartott helyszíni bemutatón.

Az új érmék elkészítéséhez a vésnöknek új vezérszerszámot, úgynevezett apatőt kellett készíteni, amely azt biztosítja, hogy a pénzérmék még hosszú évtizedek múltán is legyárthatók lehessenek. Az apatő alapján elkészített verőszerszámokkal átlagosan ötszázezer és egymillió darab közötti pénzérme készíthető el - mondta Simon.

Az új érmék a régiek pótlását is szolgálja, mert csekély értékük miatt ezeket a külföldiek is előszeretettel viszik magukkal, illetve elhasználódásuk is sokkal gyorsabb, mint a nagyobb címletűeké. Az MNB a három fajta érméből 10-10 millió darabot gyártat, ezek kibocsátása folyamatosan történik, és ezért csak hónapok múlva lesz nagyobb mennyiségben a pénzforgalomban - tette hozzá. Az új érmesor előállítási költsége alig haladja meg az ötmillió forintot, ami az érmegyártás éves szintű milliárdos költségéhez viszonyítva elenyésző - válaszolta az MTI kérdésére a kommunikációs vezető.

A létesítmény műszaki igazgatója elmondta, hogy az alapanyagként szolgáló fémlapkákat - kedvező áruk miatt - Németországból importálják, amelyeket elektromos vezetőképességük megmérésével számolnak meg, mielőtt a verőgépekbe kerülnének. Anyaguk, ötvözetük megegyezik a forgalomban lévő érmék összetételével - tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG