4p
Hozamveszteséggel zárták 2018-at. Éberség - mondja az MNB.

2018-ban a növekvő tőkepiaci volatilitás nyomán az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagosan -1,8 százalékos nettó hozamveszteséget szenvedtek el - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Mivel magyarázzák? Éberség!

Az MNB szerint a pénztárak teljesítményét főképp a nemzetközi tőzsdék rossz szereplése befolyásolta, az itthoni tőkepiac egy százalék alatti csökkenést mutatott. Az elmúlt évek jó befektetési eredményei ellensúlyozzák a megtorpanást – ezt mutatja az is, hogy a 10 éves átlaghozam 7,41 százalék –, de a pénztári vagyonkezelőknek éberebbnek kell lenniük, hogy csökkentsék a kockázatokat.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak nettó hozamvesztesége szektorszinten a záró vagyonnal súlyozva 2018-ban átlagosan -1,8 százalék volt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból, amelyek az önkéntes- és magánnyugdíjpénztárak tavalyi éves, illetve az elmúlt 10 és 15 évnyi időszak hozamrátáit mutatják be.

Megtorpant a piac

A visszaesés elsősorban a nemzetközi tőkepiacokon megfigyelhető növekvő volatilitásnak az eredménye, de szerepet játszott benne a hazai tőkepiac megtorpanása, illetve a kötvény leértékelődés is. Az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók többsége hosszútávon ezzel együtt is az inflációt meghaladó eredményt ért el. A 10 éves nettó hozamráták záró vagyonnal súlyozott átlagos értéke 7,41 százalék volt, ami 4,67 százalék infláció feletti reálhozamot jelent.

A tavaly romló nemzetközi befektetői hangulatot főként a jelentős jegybankok monetáris politikájával kapcsolatos várakozások, a nemzetközi kereskedelempolitikával, az olasz költségvetést övező vitával, a Brexit megállapodással, s a világgazdasági növekedés lassulásával kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Egyes indexek két számjegyű eséssel zárták az évet (pl.: EUROSTOXX: -16,17%, MSCI World -10,44%, MSCI EM -16,57%). Az ezen indexekben lévő eszközök ugyan kisebb arányban szerepelnek a pénztári portfóliókban, de a jelentős hozamesés miatt hatásuk komolyan érezhető. Az idei első negyedévében azonban már emelkedés tapasztalható e befektetéseknél.

A Budapesti Értéktőzsde indexe -0,61 százalékot esett tavaly, a hazai állampapír piacon csak az egy éven belüli lejáratú értékpapíroknál lehetett szerény (RMAX: 0,31 százalék) pozitív hozamot elérni. A hosszabb lejáratú magyar állampapírok árfolyamváltozása (MAX: -0,95%) éves szinten negatívba fordult át a hozamemelkedés hatására. A kötvények esetében a hozam és a piaci árfolyam ellentétes irányban mozog. Ennek oka, hogy a növekvő hozamelvárások a korábban megvásárolt kötvényeket leértékelik, így a piaci hozam emelkedése eredményezte az állampapír túlsúlyos portfóliók árfolyamának enyhe csökkenését. A vagyonkezelők az emelkedő hozamelvárásokra jellemzően a kötvényportfólió hátralevő átlagos futamidejének csökkentésével reagálnak, mert így kevésbe lesz érzékeny az árfolyam a piaci hozamváltozásra. Így csökkentették az árfolyamkockázatot a pénztári vagyonkezelők is, hiszen az elmúlt évben mintegy 12 százalékkal, 4,3 évről 3,8 évre csökkent a hátralévő futamidő szektor szinten.

Az MNB megjegyzi: az eddigi tapasztalatok szerint egy-egy gyengébb teljesítményű időszak veszteségét a későbbi évek pozitív eredménye nem csak korrigálta, hanem meg is haladta, reálértéken is növelve a hosszú távú pénztári megtakarításokat, a tagok jövőbeli nyugdíjcélú kifizetéseinek értékét. Emellett a rendszeres kisösszegű nyugdíjpénztári befizetések csökkentik az árfolyamok változásából eredő kockázatokat a volatilisebb időszakok során. Az önkéntes pénztárak alacsony költségei és a hosszabb távú befektetési eredményei alapján a szektor továbbra is kedvező nyugdíjcélú megtakarítási formának számít az egyéb hasonló termékek mellett. Az egyéni befizetéseket az állam 20 százalék adókedvezménnyel is támogatja, amelyet 2019-től a kafetéria keretében választható befizetésekre is kiterjesztett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG