2p
Ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás, a Buda-Cash vezetői Magyarországon vannak, de még nem hallgatták meg őket. A jegybanki vizsgálat hírére Tölgyesi Péter és egy másik vezető dobta fel a 100 milliárdosra tehető hiányt a jegybank alelnökénél. Egyelőre nincs szó róla, hogy magánvagyonból kártalanítanák a befektetőket.
Bánáti János

Bánáti János, Tölgyesi Péter jogi képviselője a Gazdasági Rádió Reggeli Monitor című műsorában elmondta: jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás. A hatóság házkutatást tartott, iratokat foglalt le a Buda-Cashnél, tanúmeghallgatások folynak az ügyben, a Buda-Cash Brókerház és az érintett bankok dolgozóit is meghallgatják. Az igazgatósági tagokat tudomása szerint még nem hallgatta meg a hatóság.

Vizsgálat vagy önfeljelentés?

A jegybank tervbe vette, és bejelentette az ellenőrzést a Buda-Cashnél, ekkor Tölgyesi Péter és egy másik vezető meghallgatást kért a jegybank alelnökétől, ott tárták fel a hiányt. Bánáti megerősítette: Magyarországon vannak az igazgatók, a hatóság rendelkezésére állnak.

A feltárt, feltárandó hiány összegével kapcsolatban elmondta: a jegybank van, lesz a legpontosabb adatok birtokában, az összeg azonban nagyságrendileg az érintettek (azaz a Buda-Cash vezetői) szerint is 100 milliárd forint körüli lehet.

Napokon belül lehúzzák a rolót a bankok - mikor végeznek a nyomozók?

Bánáti a vizsgálatok időtartamát firtató kérdésre elmondta: két vonalon fut majd az eljárás. Egyrészt az MNB napokon belül bejelenti a bankok, a brókercég fizetésképtelenségét, innentől indulhat a kártalanítás. A másik vonalon, a büntetőeljárásnál csak egy biztos határidő van: ha sor kerül gyanúsításra, onnantól számítva 2 évig tarthat az eljárás. Amíg viszont ismeretlen tettes ellen folyik eljárás, nem "ketyeg az óra".

A büntetőeljárásban a sértettek érvényesíthetik a kárukat - például a 6 milliós kártalanítási értékhatár feletti ügyfelek egyénenként, sértettként felléphetnek a büntetőeljárásban.

Nincs szó róla, hogy a pénzt ellopták volna

A személyi felelősség még nem merült fel, így egyelőre arról sincs szó, hogy az igazgatóság tagjai magánvagyonukból kártalaníthatnák az ügyfeleket. A hiány ténye nem jelenti azt, hogy a négy igazgatósági tagnál vagy más felelős személynél landolt volna a pénz - hívta fel a figyelmet Bánáti János a Gazdasági Rádióban. A beszélgetést a Gazdasági Rádió honlapján hallgathatja meg >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG