1p
Közleményben tiltakozik a nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett tranzakciós adó ellen a Magyar Bankszövetség. Emlékeztetnek arra, hogy a kormány ígéretei között szerepelt, hogy nem tesznek újabb terheket a pénzintézetekre. Matolcsy György tegnap két másik új adót is bejelentett a tranzakciós díjon kívül.

A Bankszövetség közleménye szerint a szabályozási környezet kiszámíthatósága mindenkor szükséges feltétele a gazdaság működésének, válság idején pedig már önmagában is képes tompítani annak negatív következményeit – míg hiánya egyértelműen erősíti a külső tényezők okozta romboló hatásokat. Az írás emlékeztet arra, hogy a magyar kormány 2011 december 15-én megállapodást írt alá a Magyar Bankszövetséggel, ebben pedig kijelentették, hogy: a banki különadó mértéke és alapja 2012-ben a hatályos szabályozáshoz képest nem változik, 2013-ban a mértéke 50%-kal csökken, míg 2014-ben csak az Európai Unió jogrendjében elfogadott bankadónak megfelelő, vagy az EU tagállamaiban alkalmazott bankadó alapok és bankadó kulcsok átlagos mértéket meg nem haladó banki különadó kivetésére kerülhet sor. A megállapodást az Országgyűlésben a nemzetgazdasági miniszter jelentette be.

A Nemzetgazdasági Miniszter viszont tegnap a sajtót arról tájékoztatta, hogy a pénzügyi tranzakciós adó a tranzakciót lebonyolító pénzügyi intézményeknél jelenik meg többlet-ráfordításként, ami ellentmond a kormány megállapodásba foglalt fenti ígéretének. A közlemény szerint a kormány célkitűzései közé tartozik a magyar vállalkozások hitelhez jutásának elősegítése, a pénzügyi közvetítőrendszer aktív szerepvállalása mellett – ha azonban a pénzügyi intézményeket többletterhek sújtják, az szükségképpen visszaveti a pénzügyi intézmények hitelezési képességét illetve tovább növeli a hitelek árát. A Magyar Bankszövetség hangsúlyozza továbbá, hogy a sajtóban megjelentekkel ellentétben soha nem kérte, illetve soha nem javasolta, hogy a lakosságot a Kormány pénzügyi tranzakciós adóval terhelje meg. Természetesen a Bankszövetség - mint ahogy korábban is- most és a jövőben is kész a félreértések tárgyalásos formában történő tisztázására. A Bankszövetség illetékese már korábban közölte, hogy várják a kormányoldalról az egyeztetést a tranzakciós adó ügyében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG