4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Növekedéssel zárta a múlt évet a magyar lízingpiac. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen 513 milliárd forintot helyeztek ki, ami 13,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ezzel párhuzamosan a szerződésszám 10 százalékkal nőtt. A lízingpiaci szereplők szerint, ha lassabb tempóban is, de folytatódhat növekedés a 2016-ban.

A magyarországi lízingpiac növekedést könyvelhetett el 2015-ben. A finanszírozott összeg 513 milliárd forintra emelkedett, ami 13,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket - ismertette a Magyar Lízingszövetség a múlt évre vonatkozó adatokat. Jenei Viktor, a Magyar Lízingszövetség elnöke a tavalyi eredményeket értékelve azt is elmondta, hogy az 513 milliárd forintos finanszírozott összegen belül a termelőeszközök esetében 279 milliárd forintra rúgott az új kihelyezések értéke, ami 6,1 százalékos növekedésnek felel meg.

Gépjárműtől az ingatlanig

„Az utolsó negyedév kiugró volt, közel 100 milliárd forintot tett ki a termelőeszközöknél a finanszírozott összeg” - fogalmazott az elnök. A teljes finanszírozott összegből az autó- és flottafinanszírozás 244 milliárddal részesedett, a teherautókra és buszokra 133 milliárd jutott, további 145 milliárd forintot pedig géplízingre fordították az ügyfelek. A fennmaradó összegből pedig ingatlanokat és egyéb eszközöket finanszíroztak a piaci szereplők. A növekedés a szerződések számában is látszik: a múlt évben a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen   80 ezer szerződést kötöttek, ez pedig 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket.

Finanszírozott összeg a teljes lízingpiacon.

Sokat nyomott a latba az NHP

A jegybanki hitelprogram is hozzájárult a lízingpiaci bővüléshez: összesen 136 milliárd forint új kihelyezésben játszott szerepet, ami a teljes piac 26 százalékának felel meg. A jegybanki hitelprogramon belül a géplízing aránya volt a legmagasabb, a 136 milliárd forint több mint fele, 76,88 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg ebben a szegmensben. „Ez azért fontos eredmény, mert a lízingcégek a járműfinanszírozás mellett egyre nagyobb szerepet vállalnak a vállalkozások, azon belül is a kis- és középvállalkozások gépberuházásaiban, hogy ezáltal segítsék a szektor növekedését” – hangsúlyozta az elnök.

Jenei Viktor azt is elmondta, hogy a múlt év során a teljes tőkekintlévőség 1080 milliárd forintra mérséklődött, de a lízingcégek bizakodóak, és a jövőben növekedésre számítanak. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai szerint 2016-ban folytatódhat a növekedés, a finanszírozott összeget tekintve mindenképpen. „Ez a magas bázis fényében jó eredmény lenne” - fogalmazott az elnök.

A Magyar Lízingszövetség szerint a következő években stabil, fenntartható növekedés vár a piacra, elsősorban a kis- és középvállalkozások beruházásainak, eszközigényeinek köszönhetően. A szervezet szakértői azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az országos ingatlanpiac élénkülése miatt az elmúlt években minimális aktivitást mutató ingatlanlízing-szegmensben látványos bővülés következik.

MNB NHP 2014-2015

Az elnök kiemelte: a lakossági finanszírozás terültén bízik abban a Lízingszövetség, hogy az elszámolás után helyreálló fogyasztói bizalomnak köszönhetően is, új szerződések megkötésével további fellendülés jöhet a gépjármű értékesítésben. Vállalati területen pedig az állami ösztönzők által dominált piac lesz a jellemző az év első felére.

Emellett pedig komoly kihívást jelent majd a lízingcégeknek is olyan piaci termékek kialakítása, amelyek a hitelfelvételi kedvet legalább szinten tudják tartani. A hitelfelvételi kedv meglódulásának lökést adhat az egyes gépbeszerzést ösztönző pályázatok megjelenése a mezőgazdaságban, és az építőiparban is, a várható lakásépítési hullámmal párhuzamosan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Pénzügyi szektor Ma a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:05
Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde.
Pénzügyi szektor Nagyot lép egy hazai kibervédelmi cég a tőzsdén – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 16:00
A ViVeTech Nyrt. részvényeit bevezetik a BÉT Standard szabályozott piacára.
Pénzügyi szektor Nem panaszkodhat a Waberer's
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:05
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International.
Pénzügyi szektor Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:02
364,31 forintra csökkent 18 órakor az euró árfolyama. 
Pénzügyi szektor Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:47
Emelkedett az olaj és a földgáz ára is. 
Pénzügyi szektor Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:42
Az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG Defence részesedésszerzését a Rába Nyrt.-ben.
Pénzügyi szektor Megnyugodhatnak az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:34
Az élelmiszer- és energiaárak alakulása továbbra is a figyelem középpontjában. 
Pénzügyi szektor Egy hónap múlva ismert lesz a hazai pénzügyi irány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:04
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG